2012. április 2., hétfő

Lelki megújulás

Bevezető!

A héten Szalézi Szent Ferenc gondolataival szeretnénk segíteni olvasóinkat a lelki megújulásban.

Szalézi Szent Ferenc1567-ben született Salesben(Savoya),1594-ben szentelték pappá. 
A Genfi-tótól délre eső vidéken, Cablaisban kezdett el azon munkálkodni, hogy a kálvinistákat visszatérítse a katolikus egyházhoz. Kimondhatatlan sok ellenségeskedéssel került szembe, célja eléréséért sokat fáradozott, harcolt. 1599-ben a genfi püspök koadjutora lett, 1602-ben pedig ugyanott püspök. 
Mivel azonban Genfet a kálvinisták uralták, és a püspöktől az ottlakhatás jogát megtagadták, Annecyben élt. Püspökként mindenekelőtt a hívők eddig igen rossz helyzetben lévő vallásbéli irányítását tartotta szem előtt. 1610-ben Johanna Franziska von Chantallal együtt megalapította a Vizitáció Szemlélődő Rendjét, amely egész Franciaországot igen gyorsan behálózta.
Szalézi Szent Ferenc Franciaország-szerte nagyon kedvelt prédikátor, gyóntatóatya és lelki vezető lett. Ez bizonyítja a mintegy 20000 levele és nyomtatásban megjelent prédikációja. Fő szellemi alkotása a Philothea, melyben az istenszeretetetbdícséri, és a keresztény élet mindennapjaira alkalmazható. Az istenszeretetről szóló értekezésében a következő mondat áll: 
"Minden a szeretetért, a szeretet pedig Istennek rendeltetett."
Szalézi Szent Ferenc 1622. december 28-án halt meg egy Lyonba tartó utazás közben. Annecyben temették el a Vizitáció Templomában, ahol Szent Johanna Franziska von Chantal teste is nyugszik.

/Életrajza: Segítség a szeretethez Gondolatok minden napra c. könyvből származik./

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése