Keresztanya "leszek"

-Rád gondoltunk! -mondták...

Meglepődtem, de jólesően. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy dolgot bíznak rám, hogy kislányuk keresztanyja legyek. Nagyon jól esett a bizalom, amit ezáltal belém vetettek. Őszintén szólva, akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy ez számomra milyen nehézségekkel fog járni.
 A keresztelőn a pap elmondja, a keresztszülő feladata a gyermek hitéletének, és szüleinek támogatása, de hogy ezt, hogyan is kell csinálni, az már mindenkinek mást-mást jelent. Mivel katolikus családba nőttem fel, ezt el tudtam helyezni valahol a fejemben, de az, amit az ember a saját életében tapasztal, megint egy másik dolog. Igazából mondhatnám azt, hogy nekem ezt nem teljesen sikerült megélnem a keresztszüleimmel való kapcsolatban.
 Zárkózottabb gyerek voltam, és rettentően anyás, ahogy anyukám meséli. Nehezen oldódtam fel idegenek társaságában, talán még ma is. Ebben, azt gondolom, nagyon hasonlítunk Almával.
 A keresztszüleim elfoglalt emberek voltak, akiknek csak kevés szabadidejük volt a velem való kapcsolat fenntartására. Minden éveben kaptam ajándékot tőlük születésnapomra, meglátogattak, amikor tudtak, és néhányszor voltam is náluk, de szorosabb kapcsolat nem nagyon alakult ki közöttünk. Sajnos.

Később, amikor nagyobb lettem, kapcsolatunk még nagyobb távolságot vett fel. Anyukám mindig rágta a fülemet:
 -"Most már nekem kell, hogy fontos legyen ez a kapcsolat, és nekem kell keresnem őket."
Na igen, csakhogy mivel eddig sem álltunk közel egymáshoz, nem nagyon tudtam, mire, vagy pontosabban miből építeni. Nagyon sajnálom, hogy ez mind a mai napig nem sikerült. Remélem, hogy egyszer ezen képes leszek majd változtatni.

 Almával kapcsolatban is hasonlóan érzek most. Sajnos.
Így, hogy ilyen messze élünk tőlük, a személyes kapcsolat nem lehetséges, pedig nyilván ez lenne a legjobb.
Amíg otthon laktam, többször is meglátogattam őket, bár az egyetemi élet mellett akkor sem sikerültek túl sűrűre a találkozások. Mégis, minden találkozásunk hatalmas élmény volt mindkettőnk számára! Még ma is emlékszem, hogyan játszottunk állatkerteset a szobájában a plüss állatokkal, és hogy hogyan altattam vissza éjszaka magam mellett, amikor felébredt.
Már hosszú ideje nem találkoztunk, és -bár ő rettenetesen szeret telefonálni- hívni is ritkán hívtam.
Pedig minél inkább halogatom, annál több idő telik el, és annál nehezebb lesz újra felvenni a kapcsolatot.





Szeretnék közelebb kerülni hozzá (úgy, mint ahogy az nekem akkoriban nem sikerülhetett a keresztszüleimmel), de tudom hogy ezért most nekem kell tennem.






  Lassan már 5 éve történt, hogy megkeresztelték, mégis úgy érzem, a keresztszülővé válás egy véget nem érő hosszú folyamat, ami folyamatosan történik.
Így leszek én is napról napra újra keresztanya.