Csütörtökön volt a Takarékosság világnapja. Sokat gondolkodtam, mit is írhatnék ehhez. Eszembe jutott megannyi tipp és jó tanács, amit ilyenkor szokás megosztani, ám én mégis valami mást szeretnék most átadni nektek.
Az elmúlt hónapokban több különös vendég is megfordult nálunk. De egy közülük különösen nagy hatással volt rám és férjemre is egyaránt.
Már érkezése sem volt teljesen hétköznapi. A férjem éppen gyakorlati hetét kezdte meg egy bútorasztalos cégnél, amikor találkoztak. A Vándor -nevezzük így- pár éjszakára keresett szállást, és férjem (Máté) egyik barátjával felajánlották neki a műhelyet, ami nálunk van az alagsorban. Engem nagyon váratlanul ért az egész, mert Máté elfelejtett szólni a jöveteléről. Aznap még pincénkben szállásoltuk el, de lelkiismeretünk nem hagyott aludni minket, így hosszas beszélgetés után másnap felinvitáltuk kis lakásunkba.
Az elkövetkezendő napokban egy nagyon különös embert volt lehetőségünk megismerni. A Vándor asztalosként járja a világot már 10 éve. Sok helyen megfordult és sok mindent csinált, de hogy mi is olyan különös benne ami minket úgy megragadott? Az egyszerűség, amivel a világot járja. Van 3 kis batyuja csak a legszükségesebbekkel: egy hálózsák, néhány fehérnemű és zokni, 2 póló, egy énekes könyv, térkép és néhány irat. Egy ruha, ami épp rajta van, egy bakancs és az elhagyhatatlan fekete kemény kalap.
Rengeteget beszélgettünk vele. Elmesélte, ezt az életmódot egyetlen lehetőségnek tartotta kamasz kora óta, így ahogy leérettségizett és szakmát szerzett, elindult. Először céltalanul és mindenfajta terv nélkül, de hamar rájött: ez nem elég. Elhatározta, hogy cégről cégre fog vándorolni így egyúttal szakmai tudásra is szert tehet. Mivel anyagi céljai nincsenek van ideje bensőbb, személyesebb célok megvalósítására pl.: az erdőtől való félelem legyőzése.
Családja Németországban él. De ő nem akarta követni az általuk látott életformát, amit ma oly sokan élünk. Stoppal de főleg gyalog utazik. Alszik ahol tud, vagy ahol helyet adnak neki. Telefonja, számítógépe nincs, családját havonta értesíti hollétéről. Bár élete ily módon kiszámíthatatlan, mégis sokkal jobban tud a jelenben élni, mint mi. Ez főleg beszélgetéseinkből derült ki.
Soha nem sietett, kiegyensúlyozottsága és nyugalma minket is lelassított, hirtelen a házi munka és a hétköznapi dolgok se érződtek olyan sürgetőnek.
Úgy éreztem, ez alatt a pár nap alatt mintha kicsit megállt volna velünk a világ, mintha megint otthon vagy a nagyszüleimnél lennék, ahol este diót törünk, énekelünk vagy beszélgetünk. Valahogy újra megéreztem az otthon melegét. Soha nem szántunk ennyi időt egy vacsora főzésre vagy közös étkezésre. Általában megpróbálunk gyorsan túl lenni a napi teendőinken és közben egyfolytában a jövőben élünk, hogy majd ha ezen túlestünk talán lesz egy kis élvezhető része a napunknak.
Tudjuk, számunkra az ő életformája nem követhető, de megéreztünk valamit abból, hogy igazából mennyivel kevesebbre van szükségünk. Rájöttünk, rengeteg olyan tárggyal vesszük körül magunkat amik már nem töltenek el minket megelégedéssel, rendbetartásuk mégis mindennapos terhet ró ránk, így általuk leláncoljuk magunkat.
Rájöttünk nem kifejezetten pénzzel, árammal, vagy anyagi javainkkal kell takarékoskodnunk, hanem talán napi teendőinkkel és jövőbeli terveinkkel is, főleg ha azok már kezdenek terhesek lenni, így sokkal gazdagabban élhetjük meg a jelent.
