Kisember érkezett!

Örömmel osztjuk meg Veletek, hogy 2012. január 19-én megszületett Hunor baba, Nyár második gyermeke! Hunor születésével online babanapló is indul a blogon, amint Nyár és családja az első néhány héten túl van. Reméljük minél hamarabb! :)

Isten hozott, kis Herceg!

Rosszkedvűnek lenni nem jó

"Jól tudjuk mindannyian, hogy rosszkedvűnek lenni nem jó. Nekem sem jó, és biztos, hogy a páromnak sem jó, ha el vagyok kenődve. Mégis, a legnehezebb talán az, ha nem engedhetem meg magamnak, hogy rosszkedvű legyek, hanem ezt palástolnom kell – ami nyilván rengeteg energiámba kerül. Egy kapcsolatban nagy érték lenne mindkettőnk számára, ha a rosszkedvemet kimutathatnám és a társam ezt elfogadná: biztonságban érezném magam, és az ennek révén felszabaduló energiáimat kapcsolatunkra fordíthatnám. Például arra, hogy én is elfogadjam, amikor párom érkezik haza feszültségekkel megterhelten."

(Pál Ferenc)

Nagyon egyedül

 "Az az igazság, hogy életemben először elbizonytalanodtam, nem tudom, mit tegyek. Nagyon egyedül vagyok. Ilyesmi még sohasem fordult elő velem, bár nagyon nehéz pillanataim is voltak. Jó, ha tudod, hogy beteg vagyok a félelemtől. -Büszkén és szárazon beszélt, a hangja meg a beszédmódja cáfolni látszott azt, amit mondott. Egyenesen a szemébe nézett és nem pislogott. - A félelem is betegség. Megbénít, megsemmisít. Én ezt nem tudtam, de mostmár tudom."
(Mario Vargas Llosa: A rossz kislány csínytevései)

A család, ahonnan jövünk: Mentalitás

A család, ahonnan jövünk minden téren meghatároz minket. Talán semmiben sem nyilvánul ez meg jobban, mint a mentalitásban, a család adott gondolkodásmódjában, viselkedésében. Jellemünk, egyediségünk, egyéniségünk ebbe burkolva fejlődik, változik, bontakozik ki.
Gyermekkorunktól kezdve alakul ki bennünk és erősen egyéni rendszerünk alapjává válik, éppen ezért nem kérdőjelezzük meg. Így aztán kívülről, tudatosan látni önmagunkat, hihetetlen kihívást és bátorságot jelent, bizonyos kort, de legalábbis érettséget kíván, hogy adott rendszerünket képesek legyünk kibillenteni helyzetéből. Ránk ragad, bennünk él, visszük magunkkal mindenhova és sok erő kell ahhoz, hogy más irányba tereljük! (Biztosan mindenki észreveszi sokszor: ugyanúgy reagálunk helyzetekben, mint a szüleink, felismerjük őket a tetteinkben, a hozzászólásainkban, gesztusainkban...stb.)
Mielőtt teljesen elválunk szüleinktől és hozzákötjük valakihez az életünket, optimális helyzetben már volt annyi konfrontációnk, tapasztalatunk a világgal, emberekkel, hogy megpróbáltuk a rendszert kibillenteni adott helyzetéből, vagy legalábbis megtalált minket az érzés, gondolat: "Az én gondolkodásmódom nem egyezik meg mindenkiével, az én meggyőződéseim nem feltétlenül helyesek, talán sok esetben tévesek is!"
Mikor belépünk az új kapcsolatba, tudatosan kell vállalnunk a mentalitásbeli különbözőségeket, nyitottnak kell lenni a másik gondolkodásmódja felé, ugyanakkor nem szabad elveszíteni teljesen a sajátunkét! Közös erővel, sok akarattal, munkával, kompromisszumok tömegével segíteni kell az új rendszer, gondolkodásmód kialakulását, melyhez később mindkét fél tartja magát.

Tél

A könnyek asszonya

"Add a kezed, most induljunk csöndben...
Nem!... Rohanjunk, míg vágyunk nem lohad,
Kocsinkon függöny, a szivünk könnyben,
Míg emberek közt száguld a vonat
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek..."
(Ady Endre: A könnyek asszonya)

Függetlenség - szabadság

"Egy valódi, meghitt kapcsolatban épphogy nem őrizzük meg a függetlenségünket, hanem vállaljuk az egybetartozás kockázatát és felelősségét. Amit megőrzünk, az a szabadságunk! Tehát az intimitásban nem függetlenek, hanem szabadok vagyunk, és ez óriási különbség!" (Pál Ferenc)

A család, ahonnan jövünk: Szülők

Azt mondják Ádámnak és Évának azért sikerült olyan jól a házassága, mert nem voltak felmenőik, rokonaik. A házasság első feladatai közé tartozik a szülőktől való teljes elszakadás. Pszichés és ha lehet térbeli vonatkozásban is. Ezt érdemes már a jegyesség alatt megalapozni. „Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, feleségéhez ragaszkodik...” (Ter:2,24) Bármilyen nehéz és fájdalmas is „elszakadni” az anyának a gyermekétől, vagy a gyermeknek a szüleitől, fontos, hogy ez az elválás, érzelmi leválás, még az esküvő előtt megtörténjen, mert ez a kiinduló pontja egy egészséges és önállóan működő családi élet megalapozásának.
Nekem, és azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy férjemnek is, nagy szerencsénk van az anyósunkkal, apósunkkal, mégis sok felesleges vitán és nézeteltérésen segített át minket két elhatározásunk, amiket még az esküvő előtt tettünk. Az egyik, hogy ha valamelyikünknek valamilyen problémája van az anyósával, apósával, akkor azt először egymással beszéljük meg, és csak utána, már a beszélgetés eredményét, mint tényt közöljük a szüleinkkel, az ebből esetlegesen származó konfliktusokat én az én szüleimmel, férjem pedig az ő szüleivel vívja meg. A másik pedig egy nagyon egyszerűnek látszó, de olykor nagy önuralmat kívánó felismerés: ha, valamelyikünk az apósa-anyósa előtt az állítja, hogy a fekete az fehér, akkor az fehér, akárhogyan is bizonygatják a szülők az ellenkezőjét.
Van egy nagyon kedves és tanulságos történet egy aranylakodalmas házaspárról, ami megszívlelendő lehet az anyósok, apósok számára is, akik esetleg nehezen válnak meg gyermeküktől: A nagy évforduló ünnepségén egy fiatal fiú megkérdezte János bácsit, hogy mi a titka annak, hogy fél évszázadon keresztül olyan harmonikusan tudtak együtt élni a feleségével, hogy még csak egy szóváltás sem volt köztük. „Hát az úgy volt, mondja -János bácsi elgondolkozva-, hogy amikor összeházasodtunk, akkor közösen elhatároztuk, hogy a nagy dolgokban mindig én fogok dönteni, a kis ügyekben pedig Mári néni. Hát azóta még nagy dolog nem fordult elő.”
Ez a kis történet igen nagy igazságot hordoz: kis dolgokba soha nem kell beavatkozni! És mi a kis ügy? Azt hiszem minden, ami nem veszélyezteti a házaspár üdvösségét. Nem számít, hogy főz a feleség, milyen rendet tart, mennyit takarít, hogyan rendezi be az otthonukat, mint, ahogy az sem, hogyan osztja be a pénzt a férj, milyen házimunkába segít be stb. Ez szigorúan és egyértelműen csak a házaspárra tartozik, ezeket a „csatákat” nekik kell megvívniuk. Egyedül. A szülők segítőnek szánt, de gyakran célt tévesztett tanácsa, beleszólása nélkül. Nem könnyű feladat ez, sokszor hibázunk benne, de adjuk meg magunknak és a szülőknek is a mindenkori újrakezdés lehetőségét!

Ősz

Téma indul!

Az Új Évvel együtt mi, "asszonyok" is új ötletelésekbe kezdtünk.Ebben az évben "Párkapcsolat" címen minden évszakban új témakört indítunk.
Első témakörünk: "A család, ahonnan jövünk", melyben különböző szempontokból próbálunk rávilágítani arra, milyen meghatározó és milyen sokrétű az a gyökér, melyet kapcsolatainkban magunkkal együtt próbálunk átadni. Szívesen fogadjuk kommentárjaitokat is!

Elköteleződés

“A szoros kapcsolatoknak része, mondhatnám feltétele az elköteleződés. Itt megint csak korunk egyik nagy nehézségével kerülünk szembe, hiszen sokan úgy próbálnak szoros és meghitt emberi kapcsolatokban élni, hogy közben nem köteleződtek el. Elköteleződés nélkül meghitt élményeink lehetnek, az intimitás szépségeit is átélhetjük, de bensőséges kapcsolatra ne is számítsunk." (Pál Ferenc)

Öröktől fogva neked szánták

"Irtózatos nehézség állja utamat. Félek és reszketek. Ugyan miért nem menekülhetek el, Uram? Mert öröktől fogva neked szánták. És nem csak a jutalmat, hanem az odavezető utat is, minden bukkanójával, szerpentinnel és mocsaras gázlójával együtt. És ha én nem indulok el, azokat a bukkanókat senki nem egyengeti el, a sziklákat nem másszák meg, a szerpentint nem ismeri meg más, és a mocsár is járatlan marad. Te pedig öröktől fogva nekem szántad. Ha várom az öröktől rám váró jutalmat - hinnem kell az egyenesen rám szabott feladatokban is."                                                                                                                      (P. Gellért)

A boldogság akadálya

"Sokfélék vagyunk. Más alkat, temperamentum, más törekvések...Mindez nem akadálya boldogságunknak. Kevésen múlik, hogy boldogok legyünk. Talán csak egyetlen szón, egy csendes beismerésen, egy alázatos gesztuson, egy felszabadító biztatáson... A boldogság akadálya csak bennünk van."

Tánc az esőben

"Nem az az élet célja, hogy túléljünk egy vihart, hanem, hogy megtanuljunk az esőben táncolni!"         
(J. Kentenich)

Háztartás

"Egy rendes ház a legjobb példája egy elpazarolt életnek.
Az igazán fontos dolgok máshol kezdődnek..."                   (Ismeretlen)

Szeress

"Ne tartsd fontosnak,
hogy fontosnak tartsanak.
Egyszerűen csak szeress,
és fontos leszel."                 (Simon András)

Utazás a mélybe

"Csupán eszünkbe kell jutnia, hogy Istennek különös szándéka van velünk, és ebben segítenünk kell őt: már nekifeszül a lélek, és az értelem megembereli magát, hogy maga alá gyűrje a dolgokat és úrrá legyen felettük."
 (Thomas Mann)

Pappprikakréém pirítósra!!!

Eljött az idő, hogy megosszuk Veletek az egyik legfinomabb kenyérre valót! Azt hiszem a sült v. grillezett paprika senki előtt nem ismeretlen. Én rendszeresen készítem otthon vacsoravendégeknek. Különösen praktikus, ha hétköznapi vacsoravendégekről van szó, hiszen a legjobb, ha már előző nap elkészítjük, kell az ízeknek egy kis tuning a hűtőben :)
A krémhez sem kell sokkal több: megsütjük a kaliforniai (piros!) paprikákat a szokásos módon. Én először "chili és vaniliánál" láttam, kipróbáltam, azóta mindig úgy csinálom, tudom ajánlani (http://chiliesvanilia.blogspot.com/2005/09/slt-paprika-feta-sajttal.html).
Az egész paprikákat alufóliával kibélelt tepsibe helyezem. 240 fokra előmelegített sütőben, grillfokozaton, 1-2szer megfordítva néhány perc alatt megsütöm őket. Akkor jó, ha a héja már fekete és hólyagos! Majd egy tálba helyezem és folpack-kal lefedem! Így hagyom kb 15 percig állni. 15 perc után a héjjuk minden gond nélkül lehúzható.
Miután lehúztuk a héjukat, meglocsoljuk kis olívaolajjal (nem kell sok! ez 2 piros paprikánál kb 1 kk) összepépesítjük, sózzuk, borsozzuk, kész! Szobahőmérsékleten mennyei!

Tél

Eső homokra

„Széjjel szóródni – eső a homokra -
sivatagnyi reménytelen dologra,
s ha nyár se lesz tőled- s a táj se zöldebb:
kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!”
                                                  (Váci Mihály)

"Boldog Karácsonyt Kis Jézus!"

Idén rendhagyó karácsonyunk volt. 3 kisgyerek mellett nem is értem miért számítottunk másra...

December 22-én este a fül-orr-gégészeti ügyeleten ültünk Zsomborral fülgyulladás gyanú miatt. Illetve csak a férjem ült ott, én a kocsiban várakoztam a két kicsivel. Az autóban ülve, ahogy túljutottam azon a félelmemen, hogy lázcsillapítással töltjük majd a Szentestét, próbáltam annak örülni, hogy a két kicsi legalább alszik így egészen egyedül érezhetem magam, ami rendkívül ritka alkalomnak számít három gyerek mellett...

A vizsgálat nem tartott sokáig, az orvos megnyugtatta a férjemet, hogy fülgyulladás nincs, de vírusos torokgyulladás igen és ez okozhatja a fülfájást. Először nem tudtam, hogy örüljek-e amiért ennyivel megúsztuk, vagy sajnálkozzak a rám váró gyógyszerosztói szerep miatt. Végül az előbbi mellett döntöttem. Ezek után megnyugodva és nem kis számú recepttel tértünk haza.

Hála Istennek a 23-a és a 24-e délelőtt nyugodtan telt, Zsombornak jó hangulata volt és a két kisebben sem vettem észre olyan tüneteket, ami arra engedett volna következtetni, hogy Szentestére kórházzá alakulunk át.

A 24-e délutánt a két nagyobb a nagymamánál töltötte. Azt reméltem, így mindenre marad elég időnk a fa állítástól a vacsora elkészítéséig. De Bulcsú úgy döntött nem alszik délután, ahogy rendes esetben szokott, még csak a kedvenc játszószőnyegén sem volt hajlandó megmaradni, csak és kizárólagosan a karomban maradt csendben – így telt el a délután. A fát ugyan feldíszítettük ( most igazán elkelt volna az angyali segítség...),de a hagyományos karácsonyi vacsorába illő rántott hal helyett idén párolt halat készítettem, mert az gyorsabban ment. Egy hasonlóan gyors öltözést követően rohantunk a Betlehemesre. Idén különösen is fontos lett volna, hogy időben odaérjünk, mert 3 hónapos Bulcsú fiúnkat „kérték fel” kis Jézusnak. A főszereplő pedig mégsem késhet el...

Pontosan 4 órakor léptem be babakocsistul, cumikkal, pelenkákkal felszerelkezve a plébánia sekrestyéjébe, ahol már mindenki csak minket várt. Megkaptuk az utasításokat, miszerint lehetőleg feltűnés nélkül cseréljük le Mária pocakját a kis Jézusra – és ezzel az angyalok már ki is libbentek a szentélybe – elkezdődött a pásztorjáték. A szerepet Bulcsú remekül alakította, jót aludt „József” ölében, még a cumit sem kellett odaadni neki így mondhatjuk, hogy korhű jelmezben játszott, vagy legalábbis abban aludt. Két nagy testvére rendkívül büszke volt a Kistesóra, főleg, amikor ők ehették meg az alakításért járó szaloncukrot!

Hazafelé azonban megtörtént az, amire férjemmel nem számítottunk: mindhárman elaludtak. Miután hazaértünk levetkőztettük őket és tanácstalanul néztünk egymásra. Végül a felébresztés mellett döntöttünk. Az ünneplőbe öltöztetés nem ment egyszerűen, a vacsorának hamar vége szakadt, még a kedvenc majonézes salátának sem volt sikere, de a gyerekszobában énekelgetve lassan mégis ünnepi lett a hangulat. A kis harangszóra a napok óta angyalcsilingelést váró gyermekeink izgalommal teli várakozással léptek a nappaliba. A nagyobb meglepetés végül mégis minket -szülőket- ért (a gyerekek titkon úgyis tudják, hogy kívánságaik, vágyaik eljutnak az „angyalokhoz”): mikor a nappaliba léptünk, legnagyobb megdöbbenésünkre a gyerekek nem a fenyőfa előtt álltak meg, hanem a fával szemben felállított Betlehem felé fordultak. Elénekeltük a Mennyből az angyalt, de az ünneplés további gondosan megtervezett menetét felül írták a kíváncsi gyerek kezek. Nem tudtuk végig mondani a Miatyánkot, nem akarták elmondani a hetek óta szorgalmasan tanult karácsonyi verseket, és nem énekelték el kedvenc karácsonyi énekeiket sem, mert a fürge kis ujjak pillanatok alatt bontogatni kezdték még a nem nekik szánt csomagokat is. Így derült ki idő előtt a hetek óta őrzött nagy titok. Ugyanis még mielőtt férjem eljutott volna az ajándéka kibontásáig, Zsombor már mosolyogva mondta: -Apa Te gitárt kaptál, mert azt szerettél volna!... Így telt el a Szenteste, gyermekeink által alakított rendben, és így volt szép. Még akkor is, ha nem a hagyományoknak megfelelően alakult – szomorkodni mégsem volt okunk (ezt még a férjem is belátta, pedig ő szereti, ha a kialakított rendszer szerint történnek a dolgok) hiszen mi vihettük haza a kis Jézust!

A legszebb ajándékot pedig mégis csak a gyermekeinktől kaptuk Karácsony reggel. Mert ébredés után, kivételesen, nem hozzánk rohantak be az ágyba, még csak nem is az új játékaikhoz szaladtak, hanem a kis jászol elé mentek és Zsombor vidáman kiabálta: Boldog Karácsonyt Kis Jézus!

Ősz

Újévi kívánságunk

„Ó esztendő így vált vénné,

Háza, kertje csatatér,

Ha még bízni lát az új év

-s anélkül meg mit is ér-

megint mindent megígér.”

(Szarka Tamás)

Mikor az új esztendőre vonatkozó jókívánságainkat adjuk át, többnyire a megszokott, talán sablonosnak mondható üzenetekkel tesszük meg. Milyen legyen az új év? Boldog? Sikerekben gazdag? Örömteli? Esetleg békés? Igen, talán ezek mind fontosak. De azt hiszem, a legfontosabb az, hogy igaz legyen. Igaz legyen benne minden gondolatunk, szavunk, cselekedetünk. Igazak legyünk benne mi magunk is. Ennek a megvalósítása az összes többi kívánság megvalósulásának az alapja. Nagy kívánság, nagy feladat, egy egész életre elegendő, és nagy bátorság kell a megvalósításához, de ennél kisebbet nem is érdemes vállalni, hiszen mégis csak egy új év kezdődik...

Ősz