Halat a nagyböjtben!! - Tengeri hal gyömbércsíkokkal, gránátalmával

2 db tengeri halfilé
6-8 ek szójaszósz
2 db újhagyma
egy marék gránátalmaszem
egy kb 6-8 cm-es gyömbérdarab
3-4 gerezd fokhagyma
citromfű (opcionális)






A két darab halfilét bekenem szójaszósszal, és egy olívaolajjal kikent jénaiba fektetem őket. A szójaszósz maradékát rálocsolom a halszeletekre. A hagymákat 1 cm-es karikákra, a gyömbért, a fokhagymát vékony csíkokra vágjuk. Rászórjuk a szeletekre, a gránátalmaszemekkel együtt.
Alufóliával letakarjuk és mehet a sütőbe egy gyors párolásra!!

Én héjában főtt kiflikrumplit készítettem hozzá, kevés natúr paradicsomszószban átforgatva.

Nagyböjt 2. vasárnapja

"A mi hazánk azonban a mennyben van.
Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.
Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet,
átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez."
(Fil 3,20-21)


"Egy felnőtt a pappal kíván beszélgetni. Amikor megtudta, hogy elégtételül mit kell imádkoznia, komolyan elcsodálkozott.
-Elégtétel?! Hát nem azt magyarázta nekem, hogy öröm imádkozni, és öröm, hogy imádkozhatunk, és hogy a legnagyobb öröm, hogy kimondhatjuk: bocsáss meg, és hogy akkor bűneink bocsánatot nyernek? Egyébként én szívesen elmondom az imákat, számomra ezek nem számítanak elégtételnek.
Egy másik ember, aki csak megkívánta, hogy gyónjon, és hosszú idő után meg is tette, a beszélgetés végén készségesen megkérdezte:
-Tisztelendő atya, kérem, most büntetésül mit imádkozzak?
-Büntetésül semmit - felelte a gyóntató. - De jó szándéka és ígérete jeléül , hogy önmagát többé nem fogja rongálni, imádkozzon el..."
Amit elégtételnek nevezünk, azt nem büntetésnek kell éreznünk.
(Slavko Barbaric)

Vince

Vince Márton 2008.04.07-én született, szó szerint kivették a pocakomból. Nagyon jól érezte odabent magát, mert a kiírt időpont után két héttel, még szülésindítás és 8 óra oxitocin hatására sem volt hajlandó megmozdulni. Ezt a kényelmes, szinte már lustaságba hajló jellemét a mai napig megtartotta. Ha megy a dolog nélküle is, inkább nem szól bele.

A terhesség csodálatos volt, leszámítva az első négy hónap rosszulléteit. Rendkívül sok figyelmet fordítottunk rá, ő pedig mérhetetlenül nyugodt pocaklakó volt, alig-alig mocorgott, esze ágában sem volt kirúgni az oldalamat. Tökéletes 9 és fél hónap telt el. Pont olyan, amilyet az ember az első gyermekénél elképzel. Az ez idő alatt létrejött szimbiózis a mai napig szinte leküzdhetetlenül erős. Sokat kell dolgoznom azon, hogy önálló emberré váljon. Nem hittem, de nekem ez még nehezebb is, mint neki. A felénk irányuló megfelelni akarása most, 5 évesen, különösen erős benne, bármire képes azért, hogy ne haragudjunk rá. Ennél a pontnál nagyon kell vigyáznunk, nekünk szülőknek.

Nagyböjt 1. vasárnapja

 "...ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz." (Róm 10,9)

Uram, Istenem, fogalmam sincs róla, merre tartok. Nem látom az utat magam előtt. Nem tudom biztosan, hol fog véget érni. Magamat sem ismerem igazán, s bár azt hiszem, hogy akaratodat követem, de még ebben sem lehetek bizonyos. De hiszem, hogy valóban tetszik az a vágyam, hogy tetszésedre akarok lenni. Remélem, hogy ez a vágy ott működik minden tettemben. Remélem, hogy sohase fogok mást tenni, mint amit vágyam sugall. S tudom, hogy ha így cselekszem, akkor Te a helyes úton fogsz vezetni, még akkor is, ha én semmit sem tudok róla. Ezért mindig csak Terád hagyatkozom, még akkor is, ha elveszettnek érzem magam, és a halál árnyékában. Nem félek, mert Te mindig velem vagy, és sohasem hagyod, hogy egyedül kerüljek szembe a rám leselkedő veszedelmekkel.

(Thomas Merton)

Keresztanya "leszek"

-Rád gondoltunk! -mondták...

Meglepődtem, de jólesően. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy dolgot bíznak rám, hogy kislányuk keresztanyja legyek. Nagyon jól esett a bizalom, amit ezáltal belém vetettek. Őszintén szólva, akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy ez számomra milyen nehézségekkel fog járni.
 A keresztelőn a pap elmondja, a keresztszülő feladata a gyermek hitéletének, és szüleinek támogatása, de hogy ezt, hogyan is kell csinálni, az már mindenkinek mást-mást jelent. Mivel katolikus családba nőttem fel, ezt el tudtam helyezni valahol a fejemben, de az, amit az ember a saját életében tapasztal, megint egy másik dolog. Igazából mondhatnám azt, hogy nekem ezt nem teljesen sikerült megélnem a keresztszüleimmel való kapcsolatban.
 Zárkózottabb gyerek voltam, és rettentően anyás, ahogy anyukám meséli. Nehezen oldódtam fel idegenek társaságában, talán még ma is. Ebben, azt gondolom, nagyon hasonlítunk Almával.
 A keresztszüleim elfoglalt emberek voltak, akiknek csak kevés szabadidejük volt a velem való kapcsolat fenntartására. Minden éveben kaptam ajándékot tőlük születésnapomra, meglátogattak, amikor tudtak, és néhányszor voltam is náluk, de szorosabb kapcsolat nem nagyon alakult ki közöttünk. Sajnos.

Később, amikor nagyobb lettem, kapcsolatunk még nagyobb távolságot vett fel. Anyukám mindig rágta a fülemet:
 -"Most már nekem kell, hogy fontos legyen ez a kapcsolat, és nekem kell keresnem őket."
Na igen, csakhogy mivel eddig sem álltunk közel egymáshoz, nem nagyon tudtam, mire, vagy pontosabban miből építeni. Nagyon sajnálom, hogy ez mind a mai napig nem sikerült. Remélem, hogy egyszer ezen képes leszek majd változtatni.

 Almával kapcsolatban is hasonlóan érzek most. Sajnos.
Így, hogy ilyen messze élünk tőlük, a személyes kapcsolat nem lehetséges, pedig nyilván ez lenne a legjobb.
Amíg otthon laktam, többször is meglátogattam őket, bár az egyetemi élet mellett akkor sem sikerültek túl sűrűre a találkozások. Mégis, minden találkozásunk hatalmas élmény volt mindkettőnk számára! Még ma is emlékszem, hogyan játszottunk állatkerteset a szobájában a plüss állatokkal, és hogy hogyan altattam vissza éjszaka magam mellett, amikor felébredt.
Már hosszú ideje nem találkoztunk, és -bár ő rettenetesen szeret telefonálni- hívni is ritkán hívtam.
Pedig minél inkább halogatom, annál több idő telik el, és annál nehezebb lesz újra felvenni a kapcsolatot.





Szeretnék közelebb kerülni hozzá (úgy, mint ahogy az nekem akkoriban nem sikerülhetett a keresztszüleimmel), de tudom hogy ezért most nekem kell tennem.






  Lassan már 5 éve történt, hogy megkeresztelték, mégis úgy érzem, a keresztszülővé válás egy véget nem érő hosszú folyamat, ami folyamatosan történik.
Így leszek én is napról napra újra keresztanya.

Pocakos napló - 3. hónap

Ennek a hónapnak a végére született meg bennem a vágy ezután a kisbaba után...

A gyerekekhez való viszonyulásom viszont sajnos még nem változott. Továbbra is úgy érzem -bár még magamnak is gyakran nehéz bevallani-, hogy megterhelő számomra a velük való törődés. Nem fizikailag, hanem lelkileg. Valahogy nincs türelmem a velük való játékhoz, nincs energiám bevonni őket a mindennapi teendőkbe, ahogy pedig ezt tenni szoktam és, ahogy ezt igénylik is... Nem tudom kezelni a feszült helyzeteket, túl hamar felemelem a hangom, és feleslegesen kiabálok velük. A gyerekek is érzik, hogy megváltozott köztünk és körülöttünk az érzelmi viszonyulás: anya ingerlékenyebb lett, most nem lehet bevonni minden játékba... Esténként, ha az esti imánál bocsánatot kérek tőlük a rajtuk lecsapódó indulatomért, Rékuskám csak ennyit mond: "- Szeretlek anya!" Bennem pedig estről estére megszületik az elhatározás, hogy holnap másképp lesz, annyira akarom, hogy másképp legyen! De mikor reggel összevesznek a bögrén, kiömlik a kakaó, Bulcsú a teába teszi a lekváros kenyerét, és miközben takarítom a kezdeti romokat, odaég a tűzhelyen az éppen feltett ebéd..., elfut az indulat..., pedig ez még csak a reggel...
Majd este, mikor Balázs hazaér és lecsillapodnak a kedélyek, újból megszületik az elhatározás: holnap biztosan jobban fogom csinálni.

Hamvazószerda

„Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.” 

Alma

Első gyermekem érkezése maga volt a döbbenet és meglepetés számomra. Úgy éreztem, nem vagyok kész, nem töltöttem még elég időt együtt a férjemmel kettesben. Ráadásul éppen állás nélkül voltam. Egy általam kritikusnak tartott időszakban, a hosszú szürke téli esték időszakában tudtam meg.

Miért most? Miért éppen ilyen szorult helyzetben? Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem így képzeltem. A Teremtő azonban kegyes volt hozzám, az állapotom áldott volt.

Az első nehézségeket viszonylag könnyben vészeltem át. Mindössze enyhe émelygéseim voltak a 12. hétig. Onnantól azt is, mintha elvágták volna. Amint tudatosult bennem áldott állapotom, tudtam, éreztem, hogy lányom lesz. Így is beszéltem hozzá, bár a nevén soha sem szólítottam, csak becézgettem. Nagyon könnyen tudtam vele kapcsolatot teremteni.

Mivel abban az időben sokat voltam egyedül, így mindent elmeséltem neki, és minden gondolatomat megosztottam vele. Teljes egészében vele tudtam foglalkozni. Olyan bensőséges kapcsolat alakult ki kettőnk között, ami még a mai napig is tart, pedig már közelebb jár az ötödik születésnapjához, mint a negyedikhez. Minden porcikámban érzem azt, ha valami történik vele, és ő is így van velem.

A várandóság alatt sokat meséltem neki arról, hogy milyen lesz, ha majd megszületik. A családtagokról, nagyszülőkről, unokatestvérekről, nagybácsikról, nagynénikről. Rengeteget imádkoztam azért, hogy a szülés és a kórházban töltött idő jó legyen. Azt is mondtam neki, hogy nem lesz semmi baj, és úgy fog belőlem kicsúszni, mint egy kis halacska.

A szülés tényleg nagyon könnyen és gyorsan ment. Reggel 5-kor kezdődtek a fájások és 8h-kor már bent voltunk a kórházban. 11:30-kor pedig már a karomban foghattam elsőszülött lányomat, Alma Rékát. Gyönyörű napsütéses nyári napon született.

Új téma: A Család

Kedves Olvasóink!

Elérkeztünk egy újabb témához!
Utolsóként a férfiszerepekről volt szó, de említettük a női szerepeket, a házasság előtti párkapcsolatot és írtunk már a kapcsolat életéről a házasság után is.

Számunkra ez, a most következő téma talán a legizgalmasabb, legérdekesebb, legtöbb titkot rejtő! Szeretnénk Veletek együtt ezekbe a titkokba belemélyedni, éppen ezért mi is kicsit jobban feltárjuk előttetek családjaink és gyermekeink életét.
... remélve, hogy talán segítségetekre leszünk a Ti titkaitok feltárásában!

És hogy a szereplőket közelebbről is megismerhessétek, gyermekeink jellemrajzával fogunk indítani. Már holnaptól!

Időjárásmese

http://csaladhang.blogspot.co.at/2010_04_01_archive.html

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, meleg, kerek, sárga nap...

(egyik kéz a vállon, a másik az óramutató járásának irányában nagy kört rajzol a hátára)

..., amely az egész földkerekséget felmelegítette a sugaraival.

("napsugarak" a hát közepétől a szélek irányába)

De nicsak, felhők jönnek és eltakarják a napot.

(apró körök az ujjbegyekkel)

Nemsokára megérkezett a szél is. Egyre erősebben és erősebben fújt...

(egyik oldaltól a másik felé simítunk, majd vissza, egyre erősebben)

...szinte úgy, mint egy orkán.

("forgószélszerű"simítások az ujjbegyekkel)

Villámlani kezdett...

(villámokat rajzolunk az ujjbegyekkel)

dörgött az ég...

(tenyérrel ütögetjük a hátat)

majd eleredt az eső.

(felülről lefelé simítunk az ujjbegyekkel)

Egyre jobban és jobban zuhogott...

(mint az előbb, de erősebben)

mígnem megérkezett a jégeső, ... kopogott a jég.

(az ujjak hegyével dobolunk a háton, egyre erőteljesebben)

Azután eleredt a hó, és minden szikrázóan hófehér lett.

(könnyedén és lassan dobolunk)

De nicsak, ki jön ott? Egy macska oson a puha, fehér hóban. És még egy macska... és még egy.

(a kézből puha macskatappancsot formálva "felmászunk" a háton a nyakig: ujjainkat behajlítva a csuklót és a behajtott ujjak felületét a hátra helyezzük, és felfelé görgetve haladunk. Először a hát egyik oldalán (1.cica).., középen (2.cica), majd a másik oldalon (3.cica))

Leszáll a köd, és minden elcsendesedik

(a tenyereket a háton pihentetjük)

De hamarosan előbukkan a nap, hogy ismét felmelegítse a földet.

(lassan elvesszük a kezünket)

http://www.youtube.com/watch?v=c3BIPPKR2ZY 

Ezt a mesét a babamasszázson tanították. Jó kiegészítője és lezárása lehet a masszázsnak, amelyet ezáltal a nagyobb gyermek számára is érdekessé varázsolhatunk.

Pocakos napló - 2. hónap

A második hónap elején kezdtem el érezni, hogy valami valóban megváltozott... Bulcsút még szoptattam és a szoptatás egyre jobban fájt..., végül annyira kellemetlen lett, hogy abba kellett hagynunk. Ekkor merült fel bennem először a gondolat, hogy talán egy újabb baba okozza a változásokat. Rosszullétek még nem voltak, de sok apró jel már megmutatkozott, amiket azonban eddig nem akartam észrevenni. Értelmet nyerhetett volna az állandó fáradtság, kimerültség, levertség, kedvetlenség, ingerlékenységem és türelmetlenségem a gyerekek felé, ami sajnos eddig is minden várandóságom elejét megnehezítette, de én arra fogtam mindezt, hogy talán túlléptem a határaimon és vissza kell vennem a mindennapok tempójából...