Rajz a gyermeki lélek varázslatos lenyomata

A gyermek rajzaival olyan üzenetet közvetít, melyet más módon még nem igen tud kifejezni. Rajzok által próbálja saját magában elrendezni, feldolgozni az átélt eseményeket. A rajzolás tehát rendszerező és esetenként gyógyító hatást gyakorol a gyermeki lélekre.
A rajzolás és a festés egyik nélkülözhetetlen előfeltétele a rajzeszköz megfelelő kezelése, mozgatása. A másik pedig a rajzolni vágyás, valamint ismeret a lerajzolni kívánt dolgokról. Mindegyik készséget szükséges fejleszteni, vagyis egyre magasabb szintre emelni.

 A gyermekrajz, még a legegyszerűbbnek tűnő is, teljesen tudattalanul a gyermek lelkéből indul ki. Ezért soha ne minősítsük azt! Semmiképen se állítsunk fel követelményeket, hogy a gyermek mit és hogyan rajzoljon!
Bánjunk a rajzokkal tapintatosan, hiszen általuk a gyermek lelkében nyerhetünk bepillantást! A rajzokon keresztül újra és újra feltárulhat előttünk a -sokszor a felnőttek által elfeledett- gyermeki lét varázslatos világa.
 A mozgás, a zene és a tánc lélekfelszabadító erejéhez hasonlatosan a rajzolás és a festés is oldja a szorongásokat, és felszínre segíti az esetlegesen elfojtott érzelmeket, vágyakat. A gyermekrajzok elemzésével sok mindent megtudhatunk gyermekeinkről, illetve általuk sokkal mélyebben megismerhetjük őket. Olyan rejtett információkat kaphatunk a személyiségükről, amiket szavakkal még nem tudnak, vagy nem akarnak elmondani.

Mi van ma, mi van ma, Piros pünkösd napja

Pünkösd
  
A pünkösd az egyház számára az öröm ünnepét jelenti, így számos vigadozó népszokás fűződik hozzá. A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.

 Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket, és kezdődhetett a mulatság.

Bevezető

A következő héten útjára bocsátunk egy újabb témát, amely a

"Rajz a gyermeki lélek varázslatos lenyomata"

címet viseli.
A téma azért is aktuális számunkra, mert óvodás és nem óvodás gyermekeink is csak úgy ontják magukból a rajzokat.
Ezeket időről-időre azonban át kell válogatni, (hiszen senki sem rendelkezik köbméteres raktárhelyekkel, melyet csak a rajzok számára tart fenn), és ilyenkor szinte odavész lelkünk egy darabja.

Tudunk-e olvasni gyermekünk nyomaiból?
Tudjuk-e milyen óriási lehetőségeket rejt számunkra az, hogy gyermekeink ilyen formán is kifejezhetik érzelmi világukat, feltárhatják előttünk fantáziájukat?
És mi, szülők, mi módon segíthetjük, illetve mivel gátoljuk vizuális fejlődésüket?

Ezekre és sok más hasonló kérdésre keressük a választ.
Olvassátok és észrevételeitekkel, gondolataitokkal gazdagítsátok új témánkat!

Pocakos napló - 6 - 7. hónap

Kicsit összefolytak a hetek, sőt a hónapok is, mióta bezárultak számomra az otthonunkból kifelé vezető ajtók...és mostanában kicsit úgy érzem a világ is kizárt magából. Magamra maradtam. 

Tudtuk, hogy elérkezik majd az a pont, amikor sok lesz ez a megpróbáltatás, amikor elveszítjük a kedvünket, a  türelmünket, az alázatunkat és nagyobbnak érezzük a fölénk tornyosuló problémát önmagunknál.
Most kicsit csüggedek...most nehéz elfogadni, hogy nem én irányítok...most néha sok, hogy nem vagyunk magunkban...most elkezdték elveszíteni a türelmüket a gyerekek:
-Anya kiveszem a pocakodból a kisbabát! - kiabálta Réka lányom, akit két nap után hozott haza az anyukám Perbálról, ahol egyébként nagyon szeretnek lenni, ahol semmi gond nincs velük, és ahonnan szinte lehetetlen hazahozni őket...de most más a helyzet. Most ott a tudat, hogy azért mennek, mert anya nem tud velük lenni, anyának sokat kell pihenni, anya csak fekhet, mert vigyáznia kell a kis tesóra .. Ott a tudat, hogy hetente legalább 5 különböző ember vigyáz rájuk a nap minden órájában, hogy mindegyikük mást vár el tőlük és mást enged meg nekik, hogy mindenkihez nekik kell alkalmazkodniuk, az alig másfél, három, és öt évükkel...pedig ez még számomra is megpróbáltatást jelent...most túlcsordul a pohár...

Az elmúlt időszak csendesebb volt az orvosi vizsgálatok szempontjából. A cukorterhelés szerencsére normál értéket hozott (4,2), és a 28-30. heti UH-on is mindent rendben találtak. A mi kicsi pocaklakónk szépen fejlődik, már 1800 gramm és minden a lehető legnagyobb rendben van odabent.
Az orvoshoz nehéz szívvel indultam, volt bennem némi aggodalom: csak nehogy be kelljen feküdnöm a kórházba!! De szerencsére - bár a helyzet némiképp előrehaladottabb állapotba került - a doktornő meg volt elégedve a vizsgálat eredményével. A méhnyak ugyan csak nagy jó indulattal mondható már egy ujjnyinak (C1000 - azért még ezt írta be, de az UH-on már nem is láttuk az arcát, és a fejét sem igazán lehetett megmérni, annyira lent van), de a külső méhszáj még zárt és ezzel ő megelégedett. Legközelebb a 35. héten megyek...

Zsombor

Az elsőszülött. Az első unoka. Bár - hála Istennek az utóbbiból- 10 nappal később megérkezett a második.

Az első gyermek helyzete mindig kiváltságos. Övé minden időnk, figyelmünk, energiánk. De övé minden bizonytalanságunk, csetlésünk-botlásunk a szülővé válás útján.

Zsombor 11 hónappal az esküvőnk után született. Mikor megtudtuk, hogy várjuk nagyon boldogok voltunk. Tervezett és nagyon várt baba volt. De a várandóság nehezen indult. Az 5-6. héttől kezdődtek a rosszullétek. Sok hányás, émelygés, rossz közérzet és állandóan hullámzó lelki állapot... Ezek mellett nehezen tudtam átadni magam a babavárás boldogságának. A 20. hét környékén megszűntek a testi nehézségek, de a  teljes lelki ráhangolódás nem jött el. Úgy telt el az a közel kilenc hónap, hogy nagyon ritkán tudtam igazán Vele lenni.

Az első pillanattól kezdve biztosak voltunk abban, hogy fiú, így lánynevek fel sem merültek. Mindketten kisfiút vártunk és azt is tudtuk, hogy Zsombornak fogjuk hívni.

Zsomó közel két héttel a kiírt időpont előtt született. A szülés megviselt testileg - lelkileg egyaránt. Olyan volt, mint a várandóság: nem tudtam a mélyére kerülni. A felszínen lebegtem és hiába velem történt mérhetetlenül messze éreztem magamtól. 

A szoptatás - a lelki megpróbáltatások miatt - nehezen ment. Ez meghatározta az első 4-5 hónapot. Mindent a lehető legprecízebben akartam csinálni - tökéletesen, ahogyan az első gyermekes szülők - és nem vettem észre, hogy ez a görcsös törekvés nehezíti Zsomóra való ráhangolódásomat.

Az éjszakai szoptatások minden erőmet elszívták. Halálosan fáradt és kimerült voltam.

De ahogy eltelt az első év és Zsomó elkezdte átaludni az éjszakákat én is pihentebb lettem. Ekkor érkezett el az az időszak, amit valóban együtt töltöttünk.

Zsombor kicsinek egy mosolyország volt, ahogy anyukám mindig mondta. Hihetetlenül rajongott az apukájáért és a közvetlen közelében élőkért, akikkel napi kapcsolata volt, de mérhetetlenül elutasító volt mindenki mással - még az unokatestvéreivel is, akikkel pedig viszonylag sokat találkozott.
Nem játszott együtt és nem kereste a kapcsolatot senkivel. Ha valaki odament hozzá többnyire elfordult, vagy arrébb ment. A maga által kiválasztott játékokkal félrevonult, lehetőleg a többiektől legmesszebb eső sarokba, és egyedül játszott. Csodálkoztunk, nem értettük, de elfogadtuk. 

Köszöntjük az Édesanyákat!

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amíg Ő véd engem, nem ér semmi bánat.

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad,

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

itt e földön senki sem szerethet jobban! –

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyájuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Készülődés Anyák napjára-sütiporok házilag

Kandírozott citromhéjas kekszkeverék

 
Meglepetés süti

 
Rumos-gyümölcsös sütikeverék

Készülődés Anyák napjára-képek

 Színes grízes képek

Készítsünk ki kartonpapírt (színes, apró mintás is lehet), ceruzát, egy tubus ragasztót, néhány gombfestéket, a konyhából egy-két kanálnyi grízt, és adjuk át a terepet a gyerekeknek. A kicsik rajzoljanak virágcsokrot, nagyobb mintájú képeket, az ügyesebbek már finomabb motívumokkal is próbálkozhatnak. Egyszerű a munkamenet: ragasztózzák be a mintát  (kacskaringós motívumhoz a zselés ragasztó a jó), szórják rá a grízt, és száradás után jöhet a festés.




Krepp-papír golyócskák

A kiindulás egy méretes gyerekrajz, utána jöhet az aprólékos munka. A kicsi kezek elég türelmesek, hogy a 4x4 cm-es krepp-papír darabokból hamar golyócskákat gömbölyítsenek. Zselés ragasztóval kell a kontúron belüli területeket bekenniük, és végül beleragasztaniuk a megfelelő színű papírgalacsinokat.




(Forrás: 2009 Praktika májusi száma)

Panci (Franciska Júlia)

Kislányunk csodálatos és egyben hihetetlenül bonyolult személyiség!

Ellentétben bátyjával, jóval korábban érkezett, mint ahogy vártuk. Mindenféle szempontból. Már a pocakban is sok figyelmet követelt magának, a terhesség sem minden gond nélkül telt el.

Mikor megszületett, az egyetlen mondat, amit képes voltam kimondani: „Istenem, milyen kicsi!’’ 1680gr-mal és 43 cm-rel jött 2 hónappal korábban a világra, és születése óta ő maga az élni akarás, az erő, a küzdeni akarás, a kitartás.  Legkisebbnek volt mondható az akkor született babák között, de a legegészségesebb és a leghangosabb is ő volt. Két napos korában ezt írtam a naplójába:

„A nővérek nagy szeretettel gondozzák, Franciskánk a legkisebb és legkedveltebb baba az osztályon. Minden  nővér rajong érte, egymás kezéből veszik ki 1-1 pelenkázás, etetés, öltöztetés során. A Kisasszony mellesleg elég jól tudja, mit akar és mit nem, és olyan nagy a hangja, hogy ha sír, szó szerint az egész osztály zeng tőle! De nem lehet nem szeretettel ránézni.”

Fejlődését illetően kitüntetett figyelmet kapott, koraszülött gondozás, napi tornáztatás... Szerencsére ezt sem a bátyja, sem pedig a család többi tagja nem érezte tehernek, inkább valami érdekes, jó dolognak tartottuk, és mindvégig maximálisan támogatott minket mindenki.

Szépen és problémamentesen fejlődött, így ma már a korosztályánál sokkal önállóbb és ügyesebb. Önállósága alatt azt értjük, hogy nagyon korán kezdett egyedül étkezni, viszonylag hamar lett szobatiszta, és hamar megtanult egyedül öltözködni is. Ezáltal a mindennapi aktivitásokban gyorsan elérte azt a szintet, amikor már nem szorult a segítségünkre. Mindent egyedül akar csinálni, ez nekünk sokszor egy hatalmas türelem-próba játék! Főleg, ha épp nagyon sietünk valahova....

 Alaphozzáállása az élethez: számára nincs leküzdhetetlen akadály, amit akar, azt véghez viszi. Sem szép szóval, sem erővel, sem lekenyerezéssel, sem dorgálással, esetleg fenyegetőzéssel sem lehet eltéríteni az akaratától. Makacs, sokszor erőszakos, kitartó, segítőkész és nagyon szenzibilis személyiség. Óriási szívével és korát meghazudtoló önállóságával, finom kis puszijaival és szívet melengető, felszabadult kacagásával bármikor levesz minket, szülőket a lábunkról! De nem csak mi vagyunk vele így, hanem az óvodában és a családban is. Az oviban az egyetlen gyerek, akinek a beceneve van kiírva mindenhova, és alatta zárójelben a keresztneve.

Bátyját –nagy szerencsénkre- példaképnek tartja, és Vince az, aki bármire rá tudja venni. 

Szeret alkotni, gyurmázni, festeni és rajzolni, rengeteg vidám színt használ, a ceruzát erőteljesen nyomja a papírra. Rendkívül ügyesen puzzle-ozik, és a családban a legjobban memóriázik. Szereti a csatokat, gumikat, mindig kell valamit a hajába tenni. Megőrül az ékszerekért és mindenért, ami rózsaszín. Rendkívül szeret mozogni és a szabadban lenni. Leginkább csak fiúkkal barátkozik, az egyetlen lány kebelbarátja: unokatestvére, Réki, Ősz kislánya. Őt mindig számon tartja, mindig gondol rá, és bár messze lakunk egymástól, nagyon készül minden vele való találkozásra.

A megszokott dolgokhoz ragaszkodik: személyekhez, napirendhez, ételekhez. Az új dolgokat, személyeket teljes elutasítással fogadja. Ez egész kicsi kora óta így van. Már 20 hetesen is ragaszkodott a napirendjéhez, semmivel nem lehetett kizökkenteni belőle. Ha mégis sikerült, pillanatokon belül visszatért rá. Rendszerető, számára mindennek megvan a maga helye. 

Nála nem válnak be azok a módszerek, melyek minden más gyereknél probléma nélkül 
alkalmazhatóak. Őrá egyedi megoldásokat kell kitalálni, és sokszor az sem érvényes, csak néhány napig, jobb esetben hétig. 

Apjával nagy a "szerelem", őt bármikor meg tudja főzni!

Egy kedves történettel zárnám a jellemrajzot.

Karácsony előtt a gyerekek általában már jó előre kigondolták, milyen ajándékot is szeretnének kapni.  Az ünnep előtt 3 héttel (hogy az Angyalka is tudjon készülni) lerajzolják a kívánságaikat, kivágjuk együtt, és felragasztjuk őket az ablakra. Az Angyal pedig Karácsony előtt 2 héttel elviszi a lerajzolt kívánságokat. Vince általában már hónapokkal előre tudni szokta, mit kér majd Karácsonyra, és ehhez most is tartotta magát. Francival egy kicsit nehezebb volt a helyzet tavaly, mert igazán semmit nem szeretett volna, vagy csak nekünk nem mondta el. Végül csak sikerült valami kis kívánságot kiszedni belőle: matricát és édességet szeretne. Magunkban jót mulattunk rajta: Ilyen olcsó gyereket! Aztán gondolta a mi Angyalkánk, csak hoz neki valami mást is, mint matricát és édességet. Hozott is.

Amikor Panci kibontotta az ajándékait a fa alatt, legnagyobb megrökönyödésünkre két csoportra osztotta őket, majd a nagyobbik csoportot visszatolta a fa alá és így szólt:

-"Ezek nem kellenek, ezeket nem kértem, köszönöm!"

Ilyen a mi kis Hercegnőnk!

Készülődés Anyák napjára-örömdoboz

Az eredeti innen származik, és a kedvesünknek ajánlja az oldal szerzője, de az édesanyákat is meglephetjük vele.




Dekoratív



Tartós