Boldog születésnapot!

     Nagy fiúnk idén március végén lett 4 éves...komoly kor..., és a komoly kor komoly feladatok elé állítja az embert, elsősorban a szülőket. Hiszen Zsombor tavaly szeptember óta óvodás és az óvodás korral együtt jár a zsúrozás korszakának kezdete...mikor átestünk a Zsomót leginkább foglalkoztató kérdéseken, hogy milyen lesz a torta, kiket fogunk meghívni és melyik nap lesz a nagy "buli" - ránk - szülőkre - került a sor, hogy megtervezzük, szervezzük a nagy eseményt.

   A lakásunk nem túl nagy -60 négyzetméter- így minden játéknál, és úgy általában az egész zsúr leszervezésénél bizony figyelembe kellett venni a lehetőségeinket. Itt mindjárt felmerült némi nézeteltérés Zsomo és köztünk, ugyanis ő az egész ovis csoportot szerette volna meghívni, és persze az unokatesókat is, nem is beszélve a játszótéri pajtásokról. Mondanom sem kell, hogy így közel 40 gyermekre ugrott a létszám... Hosszas alkudozás és rábeszélés után úgy döntöttünk, hogy 5 gyereket hívhat meg az oviból. Az unokatesók és a barátok közül pedig összesen még 7 gyereknek készített meghívót. A feladat tehát tényleg kezdett komolyra fordulni. 12 meghívott, valamint a mi 3 gyerekünk 3 órára 60 négyzetméteren. Ez lett a felállás. Sokan közölték velünk, persze igyekezve finomabban fogalmazni, hogy őrültek vagyunk. De mi férjemmel együtt határtalan lelkesedéssel vágtunk bele a szervezésbe. Nem is tudom mi fűtött jobban, a gyermekünknek való nagy meglepetés szervezésének öröme, tudván, hogy mennyire készül erre a vendégségre, vagy a megfelelés vágya, hogy bebizonyítsuk minden kételkedőnek: igenis lehet. Lehet kicsi lakásban, sok feladat mellett valami fantasztikusat alkotni. És mindezt úgy, hogy mindannyian örömünket leljük benne. Szeretném most megosztani Veletek a szervezés menetét, a játék ötleteinket, és persze, a végeredményt is. Aki most Velünk tart annak ígérem: nem fog csalódni.

 

    A meghívók elkészítéséhez Zsombor ragaszkodott. Minden meghívóhoz félbehajtottunk egy A/5-ös méretű színes  papírt és úgy döntött mindenkinek rárajzolja a meghívójára az óvodai jelét. Így is lett. Kalapot le a kitartása előtt. Mert Zsomokánk nem elégszik meg az "elég jó" megoldásokkal. Ő a tökéletesség híve és ennél lejjebb bizony nem is adja. Ha kellett háromszor rajzolta újra a mókust, a szívet, vagy az almát...és bizony én voltam a türelmetlenebb...most is...

    Miután a meghívók a postaládába illetve az óvodás szekrények ajtajaira kerültek, a következő feladat a menü megtervezése lett. Innivaló ügyben a szörpök mellett döntöttünk (málna és narancs), mert ez elég kiadós megoldásnak tűnt és nem utolsó sorban pénztárca kímélőnek, ráadásul a gyerekek többsége szereti. Zsomo túrórúdi tortát kért, ezen kívül sündisznó szendvicset (egy fej káposzta volt a süni teste, minden toast kenyeret 4 felé vágtunk, került rá egy negyed szelet sonka és ugyanakkora sajt is, ezt a szendvicset felszúrtuk egy fogpiszkálóra és beleszúrtuk a káposztába, mintha csak a süni tüskéje lenne. Egy káposztára kb. 14 szendvics fér...nagy sikere volt!- gyorsan el is fogyott, így fénykép nem készült róla.), diós linzert készítettünk, vásároltunk egy nagy adag sós kukacot, ropit, sós perecet (ezek fogytak a legjobban), és az egyik anyuka egy nagy tál kókuszgolyóval segített be - ezúton is köszönet Neki érte!!!!

A díszítés tervezésében Zsomo is segített, és annyira belelkesedett az ötletektől, hogy végül ő készítette el - egy kis segítséggel - a fűzért. Az egyik díszítő füzérhez férjem fújta fel a lufikat, a másikhoz mi hajtogattunk Zsomborral díszeket. Ezek úgy készültek, hogy mindegyik díszhez hajtogattunk négy legyező formát, amiket félbehajtottunk külön külön, majd összeragasztottuk őket úgy, hogy kör alakot kapjunk. Ezeket a közepükön átfűzött spárga segítségével akasztottuk fel.

     Sokat vívódtam a terítő kérdéssel...mivel nem találtam olyat, amit nem féltettem, úgy döntöttünk, mi készítjük el azt is. Ehhez vettünk háztartási csomagoló papírt, amire Zsomo festett kedve szerint minden félét, és az ő kis kori képeit ragasztottuk rá a festményekre, majd vettünk műanyag, átlátszó terítőt és vastag celluxszal rögzítettük az asztalhoz. (A szülők körében ennek volt a legnagyobb sikere.)

Ezután következett a játékok kitalálása. Szerencsére ötleteknek nem voltunk híján.
Először egy párnára ülős játékkal kezdtünk. Ezt biztosan sokan ismerik, kihagyhatatlan eleme a zsúroknak :). De mivel itt viszonylag kicsi gyerekekről volt szó (2-5 év közöttiek), és nem lélekápolással akartuk tölteni a zsúr nagy részét, ezért mindenkinek volt párnája.  A zene alatt futkároztak a párnák előtt, majd mikor vége lett a zenének, mindenki gyorsan leült egyre. Nem esett ki senki. De izgalom így is bőven volt. És végül volt, akit mégiscsak vigasztalni kellett, mert nem arra a párnára tudott leülni, amire szeretett volna...

A következő játékhoz kivágtam több tucat tojás formát színes selyempapírból, ezeket egy tálba tettük. A gyerekeknek szívószállal kellett kiszedniük a tálból a tojásokat és egy nagy lavórba beletenniük. Határtalan volt a lelkesedés, még a kisebbek is élvezték, pedig nekik nem mindig sikerült a feladat.

 
Ezután egy kicsit nyugalmasabb foglalatosság következett. Mivel a gyerekek általában nagyon szeretnek kapni valamit, természetesen akkor is, ha nem ők az ünnepeltek, mi sem akartunk senkit üres kézzel hazaengedni. Közös alkotásnak a szélforgó készítést választottuk. (Hiszen mégiscsak itt a tavasz.) Ehhez, az egyik nagymama jóvoltából, röntgen filmből előre ki vágtuk a forgókat, amit a gyerekeknek - az apukák segítségével - már csak össze kellett tűzniük, matricával díszíteniük, és a hurkapálcára rögzíteniük.

A szorgos apukák

És a végeredmény!

Csere

A következő játék, ami szintén minden zsúr része volt az én gyerekkoromban is, a "kicsomagolós játék". Igazából nagy dilemmát okozott, hogy mi is kerüljön a csomagokba...végül eszembe jutott egy olyan ötlet, amit mindig is ki akartam próbálni. Egy anyuka blogján olvastam róla évekkel ezelőtt (sajnos most nem találtam rá, így nem tudom belinkelni ide). A műanyag kanalakat olvasztott csokiba mártottuk majd mikor már majdnem megszáradtak beleforgattuk színes torta darába és celofánba csomagoltuk.

Így száradtak a csokis kanalak...

Ezek kerültek a sok sok újságpapír közé. Mindenki kapott egy csomagot és amíg ment a zene addig bontogathatta, de ha leállítottuk a magnót tovább kellett adnia a csomagot a mellette ülőnek...nagy nevetés kísérte a játékot és lassan minden csomagból kikerült a csokis kanál.  Ez jelentette a következő játék alapját, aminek a legnagyobb lett a sikere a gyerekek között: csokinyaló verseny következett. A győztes a zsúr második legfiatalabb résztvevője lett, aki jutalmul még egy kanálról lenyalhatta  a csokit.



A "sok" ülés után egy mozgalmas játék következett: mindenki kapott egy fakanálra ragasztott papírtányért, amivel a saját lufiját kellett a levegőben tartania. Volt nagy visítás, nevetés, meg persze sírdogálás is, mert nem mindenki kergette csak a saját lufiját...

Terveztünk még egy "limbozást" is, de erre nem maradt idő, mert a lufis játék sokáig lefoglalta őket. Nem baj, eltesszük jövőre :)!



   A zsúr végén, lecsendesítésként, mese következett, amihez alapul - tavasz révén - a "Telhetetlen hernyócska" történetét választottuk. A mesét nem csak elmondtuk, hanem el is játszottuk a gyerekeknek. Szájtátva hallgatták, kétszer kellett elmesélni... Nem is lehet elmondani, milyen boldogság volt ennyi ragyogó gyermek arcot látni :).
    Este 8 óra lett mire újra lecsendesedett a lakás...de nem bántuk... és, hogy ne érezzük hirtelen olyan "egyedül" magunkat, ott tartottunk egy unokatesót éjszakára, hiszen a gyerekeknek ennél nincs is nagyobb móka. Mi pedig értük vagyunk, legalább ilyenkor.
     Ezúton is szeretnék köszönetet mondani elsősorban a Férjemnek, hogy olyan nagy szívvel vett részt az előkészítésben, és lebonyolításban. Köszönöm a Nővéremnek és a Sógoromnak a fényképeket, valamint a játékok levezénylésénél nyújtott segítségüket. A gyerekeknek, hogy eljöttek és örömmel vettek részt minden mókában!

Boldog születésnapot Zsomborkánk!