Ma délelőtt olyan mérhetetlenül rám tört a lencse-vágy, hogy
kénytelen voltam fél kilót venni..., kevesebbet nem is érdemes talán.
Máris
hemzsegtek szürkeállományomban az ízek: lencse, ecet, hagyma, cékla,
alma, só, cukor, citromlé, mustár... hmmm. Hát, körülbelül ennyiből is
állt a lencsesalátám, mely férjem hazaérkezésére készült. Megkaptam érte
a kijáró dicséretet!
Bűvös szakácsnál
rengeteg érdekes dolgot olvashattok a lencséről és annak
elkészítéséről. Érdemes belenézni! Egy kis ízelítő:
"A mitológiákban sokszor volt a gyász jelképe, hisz kerek. S a fájdalom,
mint a kör, végtelen. De jelentette a gazdagságot is, hisz kerek, és sok
van belőle. Újévkor jelentheti mindkettőt, elvégre temetjük az óévet és
gyarapodást kívánunk az újra.
Sokáig volt a szegény ember étke, ezért
magasabb körökben idegenkedés övezte. Egyes orvosok még néhány száz éve
is úgy vélték, melankóliát okoz. A lencse valójában az emberiség egyik
legősibb és legértékesebb étele.
Apiciusnál lencse címszó alatt három ételt is találni: lencse kagylóval,
gesztenyés lencse és lencse „másképpen” (ez utóbbi póréhagymás,
zöldkorianderes változat). A dolog érdekessége, hogy ilyen vagy olyan
formában mindhárom változat szerepel a mai csúcséttermek étlapjain is."
Talán
kevesen tudják, hogy milyen értékes is a lencse - leszámítva a
gazdagsághoz kötődő viszonyát -, csak röviden összefoglalva:
Fehérjetartalma a szójáéval vetekszik, tápláló és jól emészthető.
Energiadús, nem allergén, tartalmazza lényegében valamennyi fontos
aminosavunkat. A lencse nagy A-vitamin-tartalma miatt kedvez a szemnek,
jelentős
továbbá 0,8 mg körüli B1-vitamin (tiamin) tartalma. Egy csészényi lencse
folsav-igényünk 90 százalékát fedezi, ezért például várandósoknak
kifejezetten ajánlott. Ásványi anyagok közül a cink van benne jelen.
Egyétek a lencsét, egyáltalán nem ciki és jól elkészítve kifejezetten izgalmas és modern étel! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése