"A második világháború idején nagy volt az éhinség Olaszországban, beleértve Sziciliát is. Természetesen Gelá városa sem volt kivétel, ott éltünk szüleimmel. Édesapám jó gazda volt és sok gabona termett. Lelkesedéssel töltött el szeretetteljes lelkülete, mert láttam, hogyan adott otthont és táplált legalább tizenkét olyan személyt, akik a háború következtében házukat, mindenüket elveszítették.
1952 nyarán otthonomtól távol nyaraltam és azt álmodtam, hogy édesapám haldoklik. Elmeséltem az álmomat elöljáróimnak, de nem hittek nekem. Nemsokára azonban távirat érkezett és ez megdöbbentette őket. Nekem nem mondták meg, hogy édesapám meghalt. Hogy ne okozzanak nagy fájdalmat, azt mondták, hogy egészségi állapota nagyon súlyos, de én ebből megértettem, hogy már nem él. Egy gőzössel utaztam hazafelé, amely abban az időben több órán keresztül tette meg az alig 50km-es távolságot.
Éppen akkor léptem át házunk küszöbét, amikor a temetkezési vállalat emberei édesapám földi maradványaival a kopórsót vállukra vették és elindult a gyászmenet.
Az volt az érzésem, mintha kicserélődött volna a lelkem, mintha valamilyen új erő vette volna birtokába az egész lényemet. Ettől az erőtől átalakult a jellemem is, erősebb és határozottabb lettem, mert addig a pillanatig bizony nagyon félénk fiú voltam."
/Részlet az Isten Küldetésében Az Andok Hegyei Között c. könyvből/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése