Magassarkú és gumicsizma
Skatulyákban nem érdemes gondolkodni. Van, akinek így sikerül, van akinek úgy. Kreativitás kell ahhoz a saját életünket illetően is, hogy a szervesen összetartozó darabok – házasság, gyerekek, munka, hivatás, háztartás – szépen egymás mellé illeszkedjenek, mindennek maradjon hely, idő, energia. Mégis vannak helyzetek, amelyekben az átlagosnál egy kicsivel nehezebb a családi élet és a munka vagy az ambíciók összeegyeztetése. Jellegzetesen ilyen, ha valaki messzi vidékre költözik, és egy kis településen kell nagy ívű ambícióinak teret találnia. Ugron Zsolna élete egy részében olyan természetesen mozgott a világ nagyvárosai között, mint más az otthon-iskola-bolt háromszögében. Aztán férjhez ment, és ezzel arra is rábólintott, hogy a legkeletebbre eső magyar ajkú településre, a háromszéki Zabolára költözzön.
Az ilyen
helyekre mondják, hogy az Isten háta mögött van, bár ha ellátogatunk
„az Isten háta mögé”, rögtön kiderül, hogy itt is van élet, nem is
akármilyen. Ezzel együtt az ember háromszor meggondolja, hogy
kimozduljon-e, hiszen az első reptérig is legalább három órát kell
autózni, Budapestig pedig tizenhármat.
Zsolnában
két kislánya megszületése után sem szűnt a szent nyugtalanság. A
jogászként végzett, de televíziós szerkesztő-riporterként és
kommunikációs szakértőként dolgozó ifjú hölgy két dologban is kipróbálta
magát a világvégén: aktívan kivette a részét a férje családi birtokán
létrehozott vendégház kialakításában és üzemeltetésében, és közben
Budapest-szerte ismert lett, amikor első regényét minden
metrószerelvényen hirdette kiadója. Azóta már a második regény, a Meskó
Zsolttal közösen írt Szerelemféltők is a könyvespolcokon van, de az
Úrilányok Erdélyben sikerét nehéz megismételni: a deklaráltan fiktív,
mégis számos elemében az írónő életére emlékeztető könyv hetekig vezette
az eladási listákat Magyarországon.
/Márciusi Képmás/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése