2012. március 26., hétfő

Babanapló 3. rész


Otthon, édes otthon

Hazaköltözésünket nagy-nagy várakozás előzte meg. Almával mindketten vágytunk haza, de férjem is várta már hazajövetelünk napját, hiszen ő több ok miatt a második héten már itthon volt, míg mi a szüleinél teleltünk. Így történt, hogy egy nappal azelőtt, hogy Hunor betöltötte volna a kéthetes kort, hazaköltöztünk.
Itthon Hunor napirendje pár nap alatt átállt egy másik kerékvágásba, ami annyit jelent, hogy a délelőttöket továbbra is átalussza és délután kb. négytől este kilencig van ébren az etetések között. Az éjszakáink azóta teljes nyugalomban telnek. Az etetéseket követően szinte azonnal visszaalszik.
Egy nappal azelőtt, hogy Hunor betöltötte volna az első hónapot, átaludta az éjszakát és másnap is. Reméltük, hogy egy hónapig ezt fogja tenni.
Jelenleg napközben 3-4 óránként eszik (100-150g között), kivéve délután, mert akkor másfél óránként is enne, ha adnám neki. Éjszaka 4-5óránként kell etetni.
A fürdetést egyre jobban élvezi, bár ez függ attól is, hogy mennyire fáradt és éhes. A hajszárítózást és a porszívózást nagyon szereti, és rögtön megnyugszik tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése