Három Herceg és egy kis Hölgy

Keddek

III. rész

Fél kettőre szoktunk hazaérni az óvodából és ilyenkor van két óránk, ami csak a miénk. Ezt igyekszünk tartalmasan eltölteni. Én úgy, hogy megpróbálok csak rájuk koncentrálni. Vagyis háttérbe szorítani minden olyan késztetésemet, ami a nap rohanásában elmaradt háztartási teendők gyors elintézését sürgeti, és igyekszem olyan játékot, elfoglaltságot kitalálni négyüknek, amiben viszonylag kevés esélye van bárminemű konfliktus kialakulásának, hiszen ha csak ez a két óránk van közös játékra nem előnyös, ha veszekedéssel telik. A nagyobbak pedig...hát igen...ők még nálam is jobban átérzik ennek az időnek a jelentőségét. Mindkettőjüknek nagy az igénye a közös játékra. Mostanában különösen a társas- és kártya játékok élveznek elsőbbséget. Többnyire veszekedés alakul ki a játék kiválasztása körül, de a keddek kivételek: tudják, hogy rövid az idő, ha vitával töltik, nem marad lehetőség a játékra, így hamar kész a gyors és mindenki számára jó megoldás, még ha kezdetben nem is értenek egyet.

Egyik ilyen kedd délután már már megoldhatatlan nézeteltérésbe ütközött a három nagyobb a játékválasztást illetően. Bulcsú azt akarta, hogy meséljünk, Réka egy több órát igénylő társasjátékot szemelt ki magának, Zsombor pedig olyan kártyajátékot választott, amit csak ketten lehet játszani... ráadásként Álmos csak akkor volt csendben, ha az ölembe vettem. Hamar felmértem a helyzetet: nem tudok megfelelő kompromisszumot kitalálni. Hát, ha én nem, akkor ők igen. Már jó ideje nem akarom megoldani helyettük, a köztük felmerülő problémákat és rá kellett döbbennem, hogy nincs is szükségük a segítségemre. Együtt, nélkülem, sokkal kreatívabbak a konfliktusaik kezelésében. Korábban úgy éreztem irányítanom kell őket a megoldás megtalálásában, mert jobban átlátom a helyzetet, és ott kell lennem, hogy "megvédjem" a vitában alul maradót. De rájöttem, hogy ezzel csak elmélyítem a köztük lévő feszültséget. Ha mindig valakinek a pártjára állok - még, ha látszólag rá is szorul - nagy igyekezetemben, hogy megvédjem, ellene fordítom a többieket, és azt a jelzést küldöm felé, hogy képtelen kiállni magáért, rászorul a segítségemre, hogy megvédje önmagát és az igazát másokkal szemben. Vagyis megfosztom attól a lehetőségtől, hogy egyedül oldja meg a problémáit, és így elveszíti a hitét önmagában... 

Ez alkalommal még idejében kiosontam a szobából Álmossal a karomban. A  nagyok pedig alig három perc leforgása alatt előálltak a megoldással és csak azért szóltak nekem, mert a kivitelezéshez szükség volt rám is. A megállapodás szerint én mesélek Bulcsúnak, mert közben Álmost is ölben tudom tartani. Réka lemond a társasjátékozásról mert azt úgysem tudnánk befejezni, Zsomó pedig, helyettem, Rékával kártyázik.
Ha nekem kellett volna megoldani ezt a problémát azt szerettem volna, hogy mindenkinek beleférjen a választott játéka az időnkbe, annak ellenére, hogy beláttam: ez képtelenség. Azzal viszont, hogy ők maguk döntöttek mindenki megelégedéssel kezdett bele a választott tevékenységbe... azért így utólag sajnálom, hogy nem hallottam, hogyan is jutottak erre a megoldásra...

A két óra hamar elröppen és a nagyokért megérkezik a nagymama, aki ovis tornára viszi őket abba az iskolába, ahol Balázs is tanít. 

Szeptember óta járnak keddenként erre a különórára és kezdetben én vittem őket a két kicsivel együtt. Amíg a nagyok közel másfél órát tornáztak én a két kisebbel a folyosón várakoztam... November környékén be kellett látnom - bár magamban erősen hadakoztam ellene - hogy ezt a feladatot át kell adnom, mert Bulcsú és Álmos az egész napos huzavona után érthetően, nehezen viselték a délutáni megkötöttséget. S bár én úgy éreztem elbírom és szívesen is csinálom a nagyok ide-oda hurcolását, ezek a keddi napok túlságosan hosszúra és zsúfoltra sikerültek.

Mire a nagyok hazaérnek este fél hét van, és kezdetét veszi a nap legkimerítőbb része: a vacsoráztatás, fürdetés, fektetés. Erről a napszakról csak annyit - azoknak, akik még nem végzik nap, mint nap ezt a ceremóniát - hogy akkor is elfáradnék benne, ha a nap mindjárt ezzel a sorozattevékenységgel indulna...így  talán érthető, hogy egy mozgalmas nap lezárásaként végképp kimerítő.

Este nyolc óra. A három kisebb már alszik. Zsombor még könyvet nézeget az ágyában, én pedig úgy érzem végre véget ért a nap. Legalábbis, ami az én "munkahelyem" időbeosztását jelenti. Mostantól biztosan van egy pár óra szabadság - többnyire éjfélig, amikor is Álmos első etetésével indul az éjszakai műszak...

De addig van négy teljes óra, és Balázzsal elindulunk, hogy kettesben töltsük az estét. Ez minden kedd, illetve az egész hét csúcspontja. Egy ilyen fizikailag és van, hogy lelkileg is kimerítő nap után - amikor még a reggeli elválás is sietve történik - az ajtón kilépve, az első ölelés csendjében végre mindketten megérkezünk, egymáshoz. Én pedig megelégedettséggel nyugtázom, hogy minden héten csak egy kedd van és a következő  heti megmérettetés előtt még hat csodálatos napunk lesz.