Ebben a részben röviden szeretnénk Nektek bemutatni egy kutatást, amit mi végeztünk 18-24 év közötti lányokkal a női szerepekkel kapcsolatban. A kutatás időpontjában ezek közül a lányok közül még egyik sem volt házas, de elmondják az érzéseiket, gondolataikat, félelmeiket a rájuk váró, házasságon belüli szerepkonfliktusokkal kapcsolatban.
Rövid betekintés az interjúkba - némi magyarázattal:
Saját családra mindannyian vágynak. Akik teljes családban nőttek fel, azért, mert érzik megtartó erejét, akiknek ez nem adatott meg, azért, mert érezték a hiányát. Azt azonban tudják, hogy a gyermekvállalás felelősségteljes feladat. Nemcsak érzelmi, de anyagi biztonságot is igényel.
A
gondolkodásbeli különbség elsősorban abban mutatkozik meg, hogy
ki, milyennek értékeli az anyagiak fontosságát a
gyermekvállalásban.
Íme
néhány példa azok közül, akik nem az anyagiakra helyezik a
hangsúlyt. Ők azok, akik sokgyermekes családban nőttek fel.
„Négy gyerekre gondoltam. Négyre…, de maximum hat.
A
mai világban nagyon kis szerepet kap a család. Nagyrészt azért
nem akarnak gyereket a szülők, mert igazából mindent meg akarnak
adni nekik, de mivel a pénz sokat számít, inkább csak egyet, vagy
kettőt vállalnak, hogy nekik mindent meg tudjanak adni. De
szerintem nem feltétlenül fontos, hogy mindent meg tudjanak adni a
gyereknek. Mi is vagyunk kilencen, és a papám sem keres sokat, sőt
ahhoz képest mondhatnám, hogy keveset keres, és mégis megvagyunk.
Szóval szerintem nem a pénzen múlik a gyermekvállalás.”
"Nem tudom elképzelni az életemet egy
olyan fiúval, aki 1-2 gyerekre vágyik, mert azt tudom, hogy több
gyereket szeretnék, mint kettő, többet, mint hármat. Nekem ez a
hat nagyon jó volt.
Látván a
környezetemet, így minél nagyobb a család, annál jobb. És ha
azt nézzük, hogy az embernek hat, vagy nyolc gyereke van, akkor az
szinte mindegy. Nyilván a szülőknek is hatalmas ajándék, hogy
ennyi gyerek van, és Magyarországnak szüksége van egyrészt
családokra, másrészt gyerekekre. És normális családokra, és
úgy érzem, hogy az én családom is, egy ilyen normális gócpont
lesz.
Ha van egy gyerek, akkor kevesebb ruhát
veszek, de én azt nem tudom elképzelni, hogy elmegyek egy
abortuszra azért, mert éppen nincsen anyagi keretünk, tehát ez
biztos, hogy nem. Ha én egyszer fölvállaltam a férjemmel,
hogy…hogy is mondjam, házas életet éljünk, akkor ebben a házas
életben benne van az, hogy gyerekünk lesz, és ez tényleg egy
ajándék, mert egy kisgyerek annyira csoda. És, hogy is mondják:
ha Isten ad juhot, akkor ad hozzá akolt is, tehát annyi lesz
amennyi lesz, majd meghozza a jövő.”
Azok a lányok, akik egy testvérrel, vagy testvér nélkül nőttek
fel, sokkal inkább meggondolják, hogy hány gyermeket szeretnének,
arra törekedve, hogy a felvállalt gyermekeknek a maximumot tudják
nyújtani az anyagiak terén, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt:
„Nagy családot szeretnék. Hát azért
nem hatalmast, de három vagy két gyerek, de kettőt tuti biztos.
Testvérekkel jó felnőni. Nekem sajnos nem adatott meg, de annyira
szeretnék. Rengeteg beszélgetést
veszítettem azzal, hogy nekem nem volt testvérem. A szüleim
tényleg…csodálatosak…egy szavam nem lehet rá, de az más. Jó
dolog egy testvér az biztos.
De az, hogy most a
nagycsaládosok, tehát amilyen helyzet van. Van egy-két ismerős
akik mondták, hogy éppen, hogy csak megélnek, de hogyha olyan
anyagi háttér van mögöttem akkor persze.”
Az esetek
többségében a lányok nehéznek ítélték meg a rájuk váró
feladatokat, vagyis a szerepek között kialakulható konfliktusok
helyes kezelését. Általában az „anyai” és „karriert építő
női” szerepek között merült fel a választás lehetősége,
hiszen abban mindannyian egyet értettek, hogy a kettőt egyszerre,
és jól nem lehet csinálni. Néhány példa arra, ahol a lányok a nő feladatának elsősorban
az anyaságot tartják, de nem csak az anyaságot:
"Ha nekem választanom kéne a karrierem
és a családom között egyértelműen a családomat választanám.
Ezt nem lehet csinálni. Egy embernek, karrierje lehet, és akkor mi
van? Családod…az egy olyan dolog, amit a szívedben és az
agyadban őrzöd, amíg élsz. A karrieredet meg ki nézi? Kinek
akarsz fölvágni? Úgyis tudod, hogy jó ember vagy! Fölösleges."
„Minket,
lányokat a családban úgy neveltek, mint akikből elsősorban anyák
lesznek, és nekünk minden tapasztalatunk megvan ahhoz, hogy jó
anyák lehessünk.
A
mai világ kicsit így felborult. A nők már inkább dolgoznak, és
ha gyereket is vállalnak, akkor is csak szülni mennek aztán a
gyereket bölcsődébe adják, és mennek vissza dolgozni. Igazából
már egy kicsit felcserélődött… nem is cserélődött föl,
hanem már a női szerep is olyan férfi szerepbe ment át, olyan
családfenntartó, nem, mint családanya működik."
Én
otthon szeretném várni a gyermekeimet, amikor megjönnek az
iskolából, és akkor együtt tanulunk, vagy játszunk. Ez nagyon
fontos az ő nevelésük szempontjából.”
„Amit
én fontosnak tartok az az, hogy egy nőnek az elsődleges életcélja
az legyen az anyaság. Igen ez nagyon szépen hangzik, meg nagyon
konzervatívul, de ezt modern formában értem. Hogy az anya első
sorban legyen anya, és, hogy ehhez csatolja a mindennemű dolgait. És igen, a
nőnek a szerepe az emberi kapcsolatokban, az érzelmi világ, tehát
ezt megőrizni.
Nem
szeretnék olyan nővé válni, aki csak a háztartásának él,
hanem aki elsősorban a háztartásának él, de ugyanakkor megmarad
nőnek, és megmarad feleségnek, és szeretőnek. Szóval én így
fogom fel a feleség szerepét. És igen, meg kell maradni embernek,
aki érdeklődik a dolgok iránt, újságot olvas, akár a szakmáján
belül tájékozódik, újat csinál."
A
többiekétől eltérő véleményen egy alany volt. Ennek okát az
otthon látott mintának tulajdonítja. Nem veti el az anyai szerep
fontosságát, de úgy látja, hogy csak anyaként nem teljesedhetne
ki az élete.
„Szerintem
nagyon nehéz helyzetünk van, mert, ami így a médiából ránk
sugárzik az egy ilyen bomba nőnek a képe, aki ezekkel az álom
méretekkel rendelkezik, iszonyatosan sikeres a munkájában, több
nyelvet beszél, ambiciózus, sportol, emellett kiváló családanya,
harmonikus kapcsolata van a férjével, és mindig tud a családjára
időt szakítani, és gyerekeket nevel, és fantasztikusan csinálja,
és emellett karrierje is van, és minden más kapcsolatot is ápol,
és szívesen utazgat.
Ilyen
nő nincsen. De ez iszonyatosan nehéz. Én vágyom egy olyan szakmára, amit szeretek, abban elismerésre,
de másrészről családra, másrészről szeretnék mondjuk nem 120
kilós lenni 35 évesen..."
Összegzés:
Azok a lányok, akik vallásos családban nőttek fel, hasonló értékeket szeretnének továbbadni a saját gyerekeiknek is. Ők azok, akik sokkal bátrabban mernek vállalni. Fontosnak tartják az anyagiakat, de nem ez élvez elsőbbséget. Dolgozni ők is szeretnének, de nem a munkájuknak akarnak élni.
A minta, amit
kaptak, nem a társadalom elvárásaira épített. Szüleik bíztak
az isteni gondviselésben, a vallás számukra áthidalta azokat a
problémákat, amiket maguktól nem tudtak volna megoldani.
A látott minta,
attól függetlenül, hogy elutasítják, vagy elfogadják azt, nagy
jelentőséggel bír. Tudat alatt is meghatározó a
szerepválasztásnál.
Ugyanígy meghatározónak tekinthetjük a társadalmi elvárást is.
Vagyis, hogy megfeleljenek annak a női szerepnek, amit szerintük a
mai társadalom elvár tőlük. A dolgozó nő, a feleség, és az
anya szerepének. Évtizedekkel ezelőtt a nők gyermekvállalási
kedve sokkal magasabb volt, az éhínség, háborúk, pusztító
járványok, és rossz egészségügyi körülmények ellenére is,
mint napjainkban. Minek köszönhető hát mégis, „jóléti
társadalmunkban”, ez a változás? E kutatás alapján nem tudunk
választ adni rá, hiszen a kérdést csak egyféle megközelítésből
vizsgálja. De a változás egyik okának tekinthetjük a női
feladatkörök kibővülését, az ezzel járó szerepkonfliktusok
kialakulását, megoldatlanságát. A kutatás alanyai mindannyian
úgy gondolják, hogy gyermeket nevelni, és karriert befutni
egyszerre nem lehet. Ha valaki mégis együtt csinálja, ott az egyik
kárt szenved. Az pedig, hogy ők mit választanak, nagyrészt a
szüleiknél látott mintán múlik.
Az interjúk alapján azt mondhatjuk, hogy mindenki tudja, mi a hiba
abban a mintában, amit ő látott, de a megoldást csak azok tudják,
akik jó mintát kaptak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése