2012. november 30., péntek

Kertünk gyümölcsei

Amikor tudatára ébredtem, hogy kertünk mennyi kincset rejteget magában, a félelem és rettegés vett erőt rajtam, nem pedig az öröm és a benne rejlő lehetőségek. 3500m2-en gazdálkodni két olyan embernek, akik még a nagymama kertjén kívül, vagy a hobbikertészkedésen kívül még nem nagyon láttak mást és nem is próbálták, bizony nagy falatnak tűnik.
A férjem azonban nagy lelkesedéssel vágott neki a számomra lehetetlennek tűnő feladatnak.
4 évig próbálkoztunk több kevesebb sikerrel, munka és gyermek mellett. Majd rájöttünk, hogy bármennyire is hozzánk nőtt, és megtermeltünk benne ezt-azt (paradicsomot, paprikát, hagymát, krumplit, foghagymát, zellert, babot répát és gyökeret, salátát, brokkolit, retket). A kertünkből inkább a gaz látszódott ki, mint a veteményes, ami viszont jó álcának bizonyult a hívatlan vendégek ellen.
Ez az év az első, hogy csak a gyümölcsfákkal és annak terméseivel kell megbirkózni.
Így hát nekiláttam a befőzésnek, aszalásnak, és mindenféle gyümölcsös finomság készítésének.





Kedvenceim közé tartoznak a felfújtak. Körte, dió, gesztenye, de szinte bármiből készíthető sós és édes változat. Legyen az ebédmaradék, vagy túlérett gyümölcs.
Itt elsősorban a gyümölcsből készíthetőeket fogom veletek megosztani.


Forrás: Emese sógornőm saját készítésű szakácskönyvéből
Mirza almás felfújtja

3 alma
15 dkg cukor
8 dkg vaj
5-6 dkg mazsola
1 tojás
15 dkg liszt
1 csomag sütőpor
tej
a díszítéshez mandulaforgács
vaníliamártás

Kivajazunk egy tűzálló tálat, majd a megmosott, meghámozott almákat szeletekre vágjuk és 8dkg cukorral, valamint a leforrázott mazsolával összekeverjük. Ez a keverék kerül a forma aljára. A vajat a többi cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk a tojást, a lisztet, a sütőport és annyi tejet, hogy sűrű, de folyós tésztát kapjunk.
A folyékony tésztát ráöntjük a felszeletelt almákra, és megszórjuk a mandulaforgáccsal (mandula hiányában dió és mogyoró is megteszi).
180C-ra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.
Forró vaníliamártással fogyasszuk (sima vaníliás pudingport készítünk picit több tejjel, ezzel öntjük nyakon az almás felfújtat)!





Körtefelfújt

(A Mecklenburgból származó eredeti recept szerint a felfújtformát szalonna szeletekkel kell kibélelni.)


1kg körte
1 citrom
8dkg cukor
1 kis cső fahéj
7,5 dl tej
15dkg gríz
4 tojás
1-1,5 ek kukoricakeményítő
1 csipet só
1 ek liszt
vaj a formához


Mossuk meg a körtét, hámozzuk meg és vágjuk 8 felé, majd kevés vízzel és egy kis darabka citromhéjjal, 2 ek cukorral és fahéjjal forraljuk fel. Alacsony hőfokon főzzük, amíg a körte megpuhul.
Közben felforraljuk a tejet és a grízzel együtt tejbegrízt főzünk. A körte levét leszűrjük és félre tesszük, majd a körtét a tejbegrízzel együtt sűrű masszává főzzük, hagyjuk kihűlni.
A tojásokat a maradék cukorral, sóval, liszttel összekeverjük, és fokozatosan a körtés tejbegrízhez adagoljuk.
A felfújt formát kikenjük és beleöntjük a masszát, majd 180C-ra előmelegített sütőbe tesszük 30 percre, ill. amíg barnulni kezd a teteje.
2 ek körtelevet kukorica keményítővel a





Diós felfújt

3 tojás
10 dkg dió
1 citrom
5 dkg vaj
6 dkg cukor
1 csipet őrölt fahéj
porcukor

Válasszuk szét a tojásokat. A sárgáját a vajjal és cukorral, fahéjjal, darált dióval, (az eredeti recept szerint előbb le kell forrázni a diót és a héját lehúzni, de én ezt a lépést kihagytam) a reszelt citromhéjjal verjük habosra. Ezután a tojások fehérjét verjük kemény habbá. Vegyítsük a habot óvatosan a diós masszába. Egy kikent felfújtformában süssük a sütőben 45 percig 180C-on. Szórjuk meg porcukorral.
Más változat (amit még nem próbáltam): 6 tojás sárgáját keverjünk habosra 20 dkg cukorral, majd adjunk hozzá ugyanennyi darált mogyorót. Keverjük a masszába a tojások felvert habját. Süssük sütőben kb. 45 percig.

Egyik kedvenc szakácskönyvemből való, amit még házasságom első évében kaptam férjem édesanyjától



Csalamádé

Nagymamám receptje szerint. Története, hogy amióta nagymamám már nem készíti, azóta nagynéném minden évben eljön hozzánk férjével, és közösen készítjük el. Különlegessége, hogy nem ám gyalult káposztát veszünk hozzá a piacon, hanem egy békebeli káposztagyalun a férjem gyalulja maga a káposztát hozzá.

6 kg zöldség vegyesen (az a legjobb,ha 6féle zöldségből áll össze)
répa,káposzta,uborka,hagyma,zöld paradicsom
20dkg cukor
10dkg só
1dl 20% ecet,vagy 3,5dl 10%ecet

Miután minden zöldséget lereszeltünk és legyalultuk a káposztát, jól összekeverjük és egy napig állni hagyjuk. Másnap kóstoljuk meg ismét, amikor már az ízek összeértek és ha elégedettek vagyunk vele, akkor tegyük bele a 2mk. pirospaprikát majd tegyük széles szájú üvegekbe.



Birsalma lekvár

A birsalmákat jól megmossuk annyira, hogy érezni lehessen az illatukat. Majd feldaraboljuk és kivágjuk a magházát. Feltesszük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Majd fél puhára főzzük éppen csak annyira, hogy vigye a daráló. Én húsdarálón daráltam le. Majd a darált almapépet a kívánt mennyiségű cukorral (én 3kg almához 1,5kg cukrot adtam).
Olyan sűrűre főzzük, amilyenre szeretnénk. Majd félórával a főzés befejezése előtt fahéjjal és szegfűszeggel fűszerezzük. Én több szegfűszeget tettem bele. 1 egész citrom levét facsarjuk még bele.

Forrás:Képmás családmagazin októberi száma


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése