"A család feladata az egyén egyensúlyi helyzetének visszabillentése, az érzelmek egyensúlyban tartása. Továbbá az egyénben felgyülemlett feszültségek feloldása. Fontos a lelki támasz mert a társadalom elől a menedék szerepét is betölti, éppen ezért a családot egy intim közösségnek is nevezzük."
Feltétel nélküli elfogadás: hogy akkor is ajtót nyitok neki, amikor későn jön haza, és az ebéd akkor is várja, ha éppen nincs étvágya. Néha a hallgatás és egy együtt érző figyelem többet mond minden szónál.
Sokan éltünk egy fedél alatt, és ez már önmagában feszültséget teremtett. Nem jutott mindenkire elegendő figyelem, és sokszor úgy éreztük, talán szeretet sem. Pedig a szüleim megtettek minden tőlük telhetőt. Megteremtették azt a légkört, amiről barátnőim ódákat zengtek az iskolában, és melyeket a mai napig is felemlegetnek. Édesanyám úgy ölelte magához más gyermekét és olyan bizalommal fordult feléje, mintha a sajátja lett volna.
Közösséget próbáltak teremteni, olyat, ahol a problémákat közösen viselik. Emellett lehetőséget nyújtottak a problémák kibontakoztatására vasárnapi ebédek, utazások alkalmával. Mindenkire szántak egy közös vacsorával egybekötött estét, ahol kiönthettük lelkünket és melyen alkalom nyílt a meghitt beszélgetésre.
A vásárlásokból is mindenki kivette a részét (alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor és édesapám elvigyen magával), ahogyan a házimunkából (vasárnap mindig a fiúk mosogattak) is.
Mindegyikünket önmagához képest próbálták viszonyítani. Természetesen azért előfordultak összehasonlítások mások gyermekeivel. Őszintén és határozottan neveltek minket, és ha véleményüket kikértük, mindig készségesen válaszoltak. Emlékszem, hogy egyik testvérem, aki mindenhez nagy vehemenciával állt neki és dühét nem tudta a megfelelő módon kitölteni, boksz zsákot kapott karácsonyra.
A legnagyobb visszaigazolás számukra arra vonatkozóan, hogy valóban jól végezték szülői hivatásukat, hogy látják, amint unokáik cseperednek.
Ők pedig mindig helyet kapnak az életünkben.
Közösséget próbáltak teremteni, olyat, ahol a problémákat közösen viselik. Emellett lehetőséget nyújtottak a problémák kibontakoztatására vasárnapi ebédek, utazások alkalmával. Mindenkire szántak egy közös vacsorával egybekötött estét, ahol kiönthettük lelkünket és melyen alkalom nyílt a meghitt beszélgetésre.
A vásárlásokból is mindenki kivette a részét (alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor és édesapám elvigyen magával), ahogyan a házimunkából (vasárnap mindig a fiúk mosogattak) is.
Mindegyikünket önmagához képest próbálták viszonyítani. Természetesen azért előfordultak összehasonlítások mások gyermekeivel. Őszintén és határozottan neveltek minket, és ha véleményüket kikértük, mindig készségesen válaszoltak. Emlékszem, hogy egyik testvérem, aki mindenhez nagy vehemenciával állt neki és dühét nem tudta a megfelelő módon kitölteni, boksz zsákot kapott karácsonyra.
A legnagyobb visszaigazolás számukra arra vonatkozóan, hogy valóban jól végezték szülői hivatásukat, hogy látják, amint unokáik cseperednek.
Ők pedig mindig helyet kapnak az életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése