Azt mondják Ádámnak és Évának azért sikerült olyan jól a házassága, mert nem voltak felmenőik, rokonaik. A házasság első feladatai közé tartozik a szülőktől való teljes elszakadás. Pszichés és ha lehet térbeli vonatkozásban is. Ezt érdemes már a jegyesség alatt megalapozni. „Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, feleségéhez ragaszkodik...” (Ter:2,24) Bármilyen nehéz és fájdalmas is „elszakadni” az anyának a gyermekétől, vagy a gyermeknek a szüleitől, fontos, hogy ez az elválás, érzelmi leválás, még az esküvő előtt megtörténjen, mert ez a kiinduló pontja egy egészséges és önállóan működő családi élet megalapozásának.
Nekem, és azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy férjemnek is, nagy szerencsénk van az anyósunkkal, apósunkkal, mégis sok felesleges vitán és nézeteltérésen segített át minket két elhatározásunk, amiket még az esküvő előtt tettünk. Az egyik, hogy ha valamelyikünknek valamilyen problémája van az anyósával, apósával, akkor azt először egymással beszéljük meg, és csak utána, már a beszélgetés eredményét, mint tényt közöljük a szüleinkkel, az ebből esetlegesen származó konfliktusokat én az én szüleimmel, férjem pedig az ő szüleivel vívja meg. A másik pedig egy nagyon egyszerűnek látszó, de olykor nagy önuralmat kívánó felismerés: ha, valamelyikünk az apósa-anyósa előtt az állítja, hogy a fekete az fehér, akkor az fehér, akárhogyan is bizonygatják a szülők az ellenkezőjét.
Van egy nagyon kedves és tanulságos történet egy aranylakodalmas házaspárról, ami megszívlelendő lehet az anyósok, apósok számára is, akik esetleg nehezen válnak meg gyermeküktől: A nagy évforduló ünnepségén egy fiatal fiú megkérdezte János bácsit, hogy mi a titka annak, hogy fél évszázadon keresztül olyan harmonikusan tudtak együtt élni a feleségével, hogy még csak egy szóváltás sem volt köztük. „Hát az úgy volt, mondja -János bácsi elgondolkozva-, hogy amikor összeházasodtunk, akkor közösen elhatároztuk, hogy a nagy dolgokban mindig én fogok dönteni, a kis ügyekben pedig Mári néni. Hát azóta még nagy dolog nem fordult elő.”
Ez a kis történet igen nagy igazságot hordoz: kis dolgokba soha nem kell beavatkozni! És mi a kis ügy? Azt hiszem minden, ami nem veszélyezteti a házaspár üdvösségét. Nem számít, hogy főz a feleség, milyen rendet tart, mennyit takarít, hogyan rendezi be az otthonukat, mint, ahogy az sem, hogyan osztja be a pénzt a férj, milyen házimunkába segít be stb. Ez szigorúan és egyértelműen csak a házaspárra tartozik, ezeket a „csatákat” nekik kell megvívniuk. Egyedül. A szülők segítőnek szánt, de gyakran célt tévesztett tanácsa, beleszólása nélkül. Nem könnyű feladat ez, sokszor hibázunk benne, de adjuk meg magunknak és a szülőknek is a mindenkori újrakezdés lehetőségét!
Ősz
Nekem, és azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy férjemnek is, nagy szerencsénk van az anyósunkkal, apósunkkal, mégis sok felesleges vitán és nézeteltérésen segített át minket két elhatározásunk, amiket még az esküvő előtt tettünk. Az egyik, hogy ha valamelyikünknek valamilyen problémája van az anyósával, apósával, akkor azt először egymással beszéljük meg, és csak utána, már a beszélgetés eredményét, mint tényt közöljük a szüleinkkel, az ebből esetlegesen származó konfliktusokat én az én szüleimmel, férjem pedig az ő szüleivel vívja meg. A másik pedig egy nagyon egyszerűnek látszó, de olykor nagy önuralmat kívánó felismerés: ha, valamelyikünk az apósa-anyósa előtt az állítja, hogy a fekete az fehér, akkor az fehér, akárhogyan is bizonygatják a szülők az ellenkezőjét.
Van egy nagyon kedves és tanulságos történet egy aranylakodalmas házaspárról, ami megszívlelendő lehet az anyósok, apósok számára is, akik esetleg nehezen válnak meg gyermeküktől: A nagy évforduló ünnepségén egy fiatal fiú megkérdezte János bácsit, hogy mi a titka annak, hogy fél évszázadon keresztül olyan harmonikusan tudtak együtt élni a feleségével, hogy még csak egy szóváltás sem volt köztük. „Hát az úgy volt, mondja -János bácsi elgondolkozva-, hogy amikor összeházasodtunk, akkor közösen elhatároztuk, hogy a nagy dolgokban mindig én fogok dönteni, a kis ügyekben pedig Mári néni. Hát azóta még nagy dolog nem fordult elő.”
Ez a kis történet igen nagy igazságot hordoz: kis dolgokba soha nem kell beavatkozni! És mi a kis ügy? Azt hiszem minden, ami nem veszélyezteti a házaspár üdvösségét. Nem számít, hogy főz a feleség, milyen rendet tart, mennyit takarít, hogyan rendezi be az otthonukat, mint, ahogy az sem, hogyan osztja be a pénzt a férj, milyen házimunkába segít be stb. Ez szigorúan és egyértelműen csak a házaspárra tartozik, ezeket a „csatákat” nekik kell megvívniuk. Egyedül. A szülők segítőnek szánt, de gyakran célt tévesztett tanácsa, beleszólása nélkül. Nem könnyű feladat ez, sokszor hibázunk benne, de adjuk meg magunknak és a szülőknek is a mindenkori újrakezdés lehetőségét!
Ősz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése