Idén rendhagyó karácsonyunk volt. 3 kisgyerek mellett nem is értem miért számítottunk másra...
December 22-én este a fül-orr-gégészeti ügyeleten ültünk Zsomborral fülgyulladás gyanú miatt. Illetve csak a férjem ült ott, én a kocsiban várakoztam a két kicsivel. Az autóban ülve, ahogy túljutottam azon a félelmemen, hogy lázcsillapítással töltjük majd a Szentestét, próbáltam annak örülni, hogy a két kicsi legalább alszik így egészen egyedül érezhetem magam, ami rendkívül ritka alkalomnak számít három gyerek mellett...
A vizsgálat nem tartott sokáig, az orvos megnyugtatta a férjemet, hogy fülgyulladás nincs, de vírusos torokgyulladás igen és ez okozhatja a fülfájást. Először nem tudtam, hogy örüljek-e amiért ennyivel megúsztuk, vagy sajnálkozzak a rám váró gyógyszerosztói szerep miatt. Végül az előbbi mellett döntöttem. Ezek után megnyugodva és nem kis számú recepttel tértünk haza.
Hála Istennek a 23-a és a 24-e délelőtt nyugodtan telt, Zsombornak jó hangulata volt és a két kisebben sem vettem észre olyan tüneteket, ami arra engedett volna következtetni, hogy Szentestére kórházzá alakulunk át.
A 24-e délutánt a két nagyobb a nagymamánál töltötte. Azt reméltem, így mindenre marad elég időnk a fa állítástól a vacsora elkészítéséig. De Bulcsú úgy döntött nem alszik délután, ahogy rendes esetben szokott, még csak a kedvenc játszószőnyegén sem volt hajlandó megmaradni, csak és kizárólagosan a karomban maradt csendben – így telt el a délután. A fát ugyan feldíszítettük ( most igazán elkelt volna az angyali segítség...),de a hagyományos karácsonyi vacsorába illő rántott hal helyett idén párolt halat készítettem, mert az gyorsabban ment. Egy hasonlóan gyors öltözést követően rohantunk a Betlehemesre. Idén különösen is fontos lett volna, hogy időben odaérjünk, mert 3 hónapos Bulcsú fiúnkat „kérték fel” kis Jézusnak. A főszereplő pedig mégsem késhet el...
Pontosan 4 órakor léptem be babakocsistul, cumikkal, pelenkákkal felszerelkezve a plébánia sekrestyéjébe, ahol már mindenki csak minket várt. Megkaptuk az utasításokat, miszerint lehetőleg feltűnés nélkül cseréljük le Mária pocakját a kis Jézusra – és ezzel az angyalok már ki is libbentek a szentélybe – elkezdődött a pásztorjáték. A szerepet Bulcsú remekül alakította, jót aludt „József” ölében, még a cumit sem kellett odaadni neki így mondhatjuk, hogy korhű jelmezben játszott, vagy legalábbis abban aludt. Két nagy testvére rendkívül büszke volt a Kistesóra, főleg, amikor ők ehették meg az alakításért járó szaloncukrot!
Hazafelé azonban megtörtént az, amire férjemmel nem számítottunk: mindhárman elaludtak. Miután hazaértünk levetkőztettük őket és tanácstalanul néztünk egymásra. Végül a felébresztés mellett döntöttünk. Az ünneplőbe öltöztetés nem ment egyszerűen, a vacsorának hamar vége szakadt, még a kedvenc majonézes salátának sem volt sikere, de a gyerekszobában énekelgetve lassan mégis ünnepi lett a hangulat. A kis harangszóra a napok óta angyalcsilingelést váró gyermekeink izgalommal teli várakozással léptek a nappaliba. A nagyobb meglepetés végül mégis minket -szülőket- ért (a gyerekek titkon úgyis tudják, hogy kívánságaik, vágyaik eljutnak az „angyalokhoz”): mikor a nappaliba léptünk, legnagyobb megdöbbenésünkre a gyerekek nem a fenyőfa előtt álltak meg, hanem a fával szemben felállított Betlehem felé fordultak. Elénekeltük a Mennyből az angyalt, de az ünneplés további gondosan megtervezett menetét felül írták a kíváncsi gyerek kezek. Nem tudtuk végig mondani a Miatyánkot, nem akarták elmondani a hetek óta szorgalmasan tanult karácsonyi verseket, és nem énekelték el kedvenc karácsonyi énekeiket sem, mert a fürge kis ujjak pillanatok alatt bontogatni kezdték még a nem nekik szánt csomagokat is. Így derült ki idő előtt a hetek óta őrzött nagy titok. Ugyanis még mielőtt férjem eljutott volna az ajándéka kibontásáig, Zsombor már mosolyogva mondta: -Apa Te gitárt kaptál, mert azt szerettél volna!... Így telt el a Szenteste, gyermekeink által alakított rendben, és így volt szép. Még akkor is, ha nem a hagyományoknak megfelelően alakult – szomorkodni mégsem volt okunk (ezt még a férjem is belátta, pedig ő szereti, ha a kialakított rendszer szerint történnek a dolgok) hiszen mi vihettük haza a kis Jézust!
A legszebb ajándékot pedig mégis csak a gyermekeinktől kaptuk Karácsony reggel. Mert ébredés után, kivételesen, nem hozzánk rohantak be az ágyba, még csak nem is az új játékaikhoz szaladtak, hanem a kis jászol elé mentek és Zsombor vidáman kiabálta: Boldog Karácsonyt Kis Jézus!
Ősz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése