Már megint egy ismeretlen alak áll az ajtóban. Mi, gyerekek, ilyenkor sosem mertük kinyitni azt.
Édesanyánk pontosan tudta, miről van szó. Kedvesen végighallgatta az illető mondókáját, néha hosszú perceken keresztül, állhatatos figyelemmel. Őszintén megsajnálta (...mindegyiket). Sajnálatát szavakban is kinyilvánította, majd megkérte, várjon kint egy keveset. A konyhába igyekezett és minden ebédmaradékunkat összepakolta. Emlékszem, volt, hogy az oly régóta áhított pizza is eltűnt a csomagban. Majd a pénztárcájában kotorászott aprópénz után, ügyet sem vetve mérges tekintetünkre. Mikor elégedett volt a mennyiségekkel, átadta a kis csomagot és mosolyogva búcsúzott a "Szegénységtől".
Melyikünk nyitna ajtót ma már a "Szegénységnek"? Mi történt? Félünk tőle?
Karácsony napján, a családi ünnep előtt, szüleink minden évben elvittek minket a hajléktalanok karácsonyi ünnepségére. Nem szerettük. Büdös volt, zsúfolt volt, nem volt nekünk való...-gondoltuk. De ma már belátom, ha az ember tudatosan figyel önmagára, és Karácsony napján megéli a szegénységet, a bűzt, a "nem oda tartozást" - mint ahogy azt a kis Jézus is megtette, teljesen máshogy látja az ünnepet és máshogy a világot.
Aki ezt gyerekként nem éli át, felnőttként saját akaratából biztosan nem fogja már megtenni.
Melyikünk menne a "Szegénység" elébe és ünnepelne vele? Mi történt? Félünk tőle?
A szegénység elleni küzdelem világnapján gondoljunk azokra, akik félelmüket legyőzve képesek segítséget nyújtani, és kérjük, hogy legyen elég erejük a további küzdelemhez,...helyettünk is.
"Mert éhes voltam és ti ennem adtatok;
szomjas voltam, és ti innom adtatok;
idegen voltam, s ti befogadtatok;
ruhátlan voltam, és ti betakartatok;
beteg voltam, és ti fölkerestetek;
börtönben voltam, és ti meglátogattatok!'' (Mt.25:35)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése