Nemrégiben beszélgettünk magyar és nem magyar barátainkkal, milyen szerencsések is vagyunk, hogy Európában élhetünk. Fel sem tudjuk igazán fogni, mekkora előnnyel indulunk az élet számos területén ezzel az egyetlen ténnyel, hogy európaiak vagyunk.
18 évesen Németországba mentem 14 hónapra. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez addigi életem legjobb éve lesz. Az első közel 3 hónapot különböző nemzetiségű, európai fiatallal töltöttem együtt. Ezalatt az idő alatt közelebbről is megismerhettük egymás kultúráját, szokásait, mentalitását. Rajongva figyeltem a lengyelek lazaságát és határozottságát, a franciák ön- és nemzettudatát, az angolok szabadelvűségét, az oroszok szívósságát és céltudatosságát és a magyarok összetartását. Ez utóbbi igencsak meglepett.
Magunkat látni más szemével.., ezt is megtanultuk.
Mindent magamba szívtam, figyeltem és folyamatosan tanultam tőlük.
Sokat formált rajtam ez az egy év. Kívül-belül változtam. Valami olyasmi történt velünk akkor, ott, Németországban, ami örökre hozzákötött minket érzelmileg nem csak egymáshoz, hanem a másik népéhez is. Hidakat építettünk egymás és országaink között.
Azt hiszem, manapság már egyre több fiatal élhet át ehhez hasonlót, néhányan akár már 18 éves koruk előtt is. Akiknek lehetőségük van ilyen projektekben részt venni, csak biztatni tudom őket, a szülőket és a fiatalokat egyaránt.
Hangsúlyoznom kell, hogy véleményem szerint nekünk, szülőknek, ez szinte már kötelességünkké is kell, hogy váljon.
Ezeknek a külföldi tartózkodásoknak nem első és legfontosabb hozama az idegen nyelv, hanem az, hogy a szemünk kinyílik a világra, ezáltal más aspektusból látjuk a magunk, az országunk és Európa helyzetét, ezenkívül részei lehetünk egy másképpen működő rendszernek.
Mindez egy rendkívül intenzív fejlődés, melyet későbbi magánéletünk és szakmai életünk során többszörös "kamatokkal" hasznosíthatunk.
Bárhol a világon.
Legfőképp Magyarországon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése