Engel

      Szombat délután megemlékezésre indultunk barátainkhoz. Kis lakásukban meleg szeretettel fogadtak minket. A sarokban egy kis asztalon forró tea és kávé várta az érkezőket. A vendégek lassan érkeztek. Minden nagyon csendes nyugodt, mégis nagyon jó hangulatú volt. Mire mindenki megérkezett nagyjából tízen lehettünk.
Krisia édesanyja skypon csatlakozott hozzánk. A többiekkel való rövid ismerkedésünk után belekezdtek a történetükbe.

      Krisia és Simon második gyermeküket várták. Krisia a 18. hétben volt. Egyik este enyhe görcsöket érzett a hasában, ezért hamar lepihent. Kisfiuk viszont egész este nagyon zavartan viselkedett és sokáig nem tudott elaludni. Krisia az éjszaka többször is felébredt, majd elérkezett egy pont amikor a görcsök miatt már nem tudott visszaaludni. A görcsök egyre erősödtek és gyakoribbá váltak, de úgy gondolta ez normális. Sétálgatni kezdett a lakásban, de a görcsök csak erősebbekké váltak, így felébresztette Simont, aki azonnal telefonált az orvosnak, majd taxit rendelt. A készülődés közben Krisianak elfolyt a magzatvize.


Ekkor tudatosult bennük, hogy magzatuk már nem jöhet a világra élve. Simon lemondta a taxit és mentőt hívott. A mentő hamar megérkezett és kórházba szállította Krisiat, akinek útközben a vérzés miatt kritikussá vált az állapota. A kórházba érve Krisia eszméletvesztéshez közeli állapotba került és már csak azt érzékelte, hogy az orvosok idegesen rohangálnak körülötte. Mikor a párja megérkezett és látta az orvosok fejvesztettségét, hirtelen valami fajta határozottság és nyugalom szállta meg, amivel jól tudta kezelni a helyzetet. Krisia állapotát ekkorra stabilizálták. A feszültség az orvosokban viszont nem hagyott alább, minél hamarabb sort akartak keríteni a szülésre vagy műtétre.
Barátaink természet közeli emberekként, a hagyományos szüléshez ragaszkodtak, de úgy tűnt Krisia nem tudja megszülni a magzatot. Az idő viszont haladt és az orvosok műtéttel fenyegettek. A szülésznő úgy érezte Krisia és Simon bensőséges beszélgetését hallva, hogy közel állnak a spiritualitáshoz. Így azt ajánlotta nekik, próbáljanak meg ilyen módon elbúcsúzni gyermeküktől, majd kettesben hagyta őket. Rövid meditáció után "imádkozni" kezdtek, majd könnyek közepette elbúcsúztak a magzattól. Nem sokkal ezután Krisia kész volt a szülésre.
     Elmesélték milyen volt a kezükben tartani és, hogy minden szomorúságuk ellenére mégis el tudtak csodálkozni milyen kifejlett egy 18 hetes magzat kis keze és lába.
Sajnos a méhlepényből egy darab bent maradt, amit muszáj volt műtéti úton eltávolítani.
     A kimerítő és fájdalmas órák után Krisia elaludt. Simon pedig írni kezdett, amiből egy kis vers született.



Engel                                                    Angyal

Ravgule blade                                      Borostyán levelek
flader lydløst let                                   színetek csendesen sima
min engel er fløjet                                angyalom elszállt
i et smerteridt                                      fájdalmasan.
Jeg besang dit komme                         Énekben dícsértem jöttödet
alt var lys og fryd                                minden fény és öröm volt
i dit rige min engel                               a te királyságodban angyalom
jeg elskede din lzd                                szerettem a hangod
Nu stilheden er                                     Most csend
som en sten  i min mund                       mint kő ül ajkamon
skriften er livet                                     az élet írja önmagát
i grådens stund                                     sírás közepette
sagte falder tårer                                  lágyan hulló könnyek
på din lille mund                                   szállnak kis ajkadra.
Flyv lille engel                                       Szállj kis Angyal
Flyv din vej                                            Szállj utadon
og vid at du altid                                   és tudd hogy mindig
følges med mig                                      velem leszel

/Simon/                                                 /Szabad fordítás/


     A dán szabályok szerint a 24 hétnél fiatalabb magzattal szabadon rendelkezhetnek a szülők, így Simonéknak volt lehetőségük kettesben eltemetni gyermeküket.

    Párommal mindkettőnket mélyen érintett ez a történet, és bár még nincsenek gyermekeink részben át tudtuk élni fájdalmukat. Csodálattal adóztunk nekik azért, ahogy ezt megtudták élni, majd megosztani barátaikkal. Bizonyságot adtak arról, hogy mégy egy ilyen tragédiában is van mód a növekedésre.


On children
http://www.youtube.com/watch?v=ti0rzHq_0xU

“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának
fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.” (Kahlil Gibran)

/A megemlékezésen ezt a dalt játszották le nekünk./