A játszótéren ülök.
Álmos a babakocsiban alszik.
A három nagy különösebb nézeteltérés nélkül egy hatalmas homokvár földig rombolásán dolgozik.
Ritka pillanat: szabadon nézhetem a játékukat.
Álmos a babakocsiban alszik.
A három nagy különösebb nézeteltérés nélkül egy hatalmas homokvár földig rombolásán dolgozik.
Ritka pillanat: szabadon nézhetem a játékukat.
Hamarosan megérkezik a Nagyi. Amikor észreveszik, minden játékukat félredobva futnak felé. Hála Istennek a gyerekeink nagyon szeretik a nagyszüleiket, és az a gazdagság adatott meg nekik, hogy négy nagyszülővel és három dédszülővel büszkélkedhetnek.
A generációkban való gondolkodás fontos. Ebben van a jövő. A mi jövőnk és a felnövekvő nemzedékek jövője is.
Hálásak vagyunk azért, hogy a gyermekeink minden évben egy teljes hónapot tölthetnek a nagyszüleikkel Balatonon, egyelőre velünk, de reményeink szerint idővel majd nélkülünk is. Ezek különleges alkalmak, mert a hétköznapokat élhetjük meg együtt: nagyszülők, szülők és unokák. A közös munka, játék, ünneplés során észrevétlenül sajátítják el a gyermekeink azokat az értékeket, normákat amik megalapozzák gondolkodásukat, világlátásukat, egymáshoz való viszonyukat. Megtanulják elfogadni a másikat, lemondani önmagukról, megosztozni a horgászás után az egyetlen pici halon úgy, hogy mindenkinek jusson belőle. Ezek mind olyan értékek, amiket a mai világ embere nem sokra becsül, sőt...de mi úgy hisszük, hogy nem kizárólag a világnak neveljük őket, és ha egyszer számot kell majd adnunk értük, akkor emelt fővel szeretnénk felelni!
A mai világban a nagy család együtt - illetve egymás közelében maradása ritkán adatik meg. Ahogy Tél is írta, ez a mi nagy családunk esetében sem sikerült. Sajnos. A mi gyermekeink esetében talán még ennél is nehezebb lesz hiszen kitágult a világ és rengeteg lehetőséget kínál. Otthonra viszont szükség van. Mindenhol. Mi - bár talán nem értünk majd egyet az országunkat elhagyó gyermekeink döntésével - azzal tudjuk támogatni őket, hogy olyan szokásokat, rítusokat adunk át nekik, amik biztonságot jelentenek majd számukra bárhol is találnak otthonra a világban, bárhol is kell otthont teremteniük a világban. És hisszük, hogy ezek nem csak biztonságot, de tartást is adnak nekik. Ez az úgynevezett "kályha", ahova minidig vissza lehet térni, ahonnan mindig újra lehet kezdeni, mint a táncnál.
Nem kell nagy dolgokra gondolni itt. Mi törekszünk például a közös étkezések fontosságának átadására, az ünnepek állandóságára, a vasárnapok ünnepnapként való megélésére. Minden szokásnál van egy alap, amit mi adunk szülőként, és a részleteket a gyerekek is alakíthatják. Így válik igazán fontossá az életükben, ettől érzik majd - reményeink szerint - a sajátjuknak.
Számunkra az első és legfontosabb feladatot a gyermekeink jelentik. Minden időt és energiát igyekszünk a velük való együttlétre fordítani. Legyen az közös sütés - főzés, takarítás - pedig ezek sokkal gyorsabban mennének, ha nélkülük végeznénk, de fontos cél számunkra, hogy munkára neveljük őket, ezt pedig ilyenkor érdemes elkezdeni, amikor játék számukra minden ilyen feladat - , társasjátékozás, mondókázás, kirándulás, vagy egyszerűen csak egy önfeledt játék otthon, vagy a játszótéren.
Álmos születése után kicsit nehezen találtunk önmagunkra a négy gyermekes létben, de azóta még inkább érezzük a közösen eltöltött idő tartalmas kihasználásának fontosságát.
Édesanyámhoz hasonlóan én is ellenzem a bölcsődét és az óvodát is legfeljebb két évig tartanám szükségesnek...Olyan hamar elrepül ez az otthon tölthető 3-4 év, és olyan fontos lenne, hogy szívükbe, lelkükbe töltsünk mindent, ami érzelmi és mentális biztonságot jelent majd számukra.
Idén szeptemberben Rékuskánk is megkezdte az óvodát, így reggelente már két gyermekünk indul el korán reggel otthonról, hogy máshol töltse a délelőttöt. Ezért igyekszünk úgy alakítani a délutánokat, hogy azok elsősorban róluk szóljanak: legyen idő meghallgatni a napi élményeket, és találjunk olyan elfoglaltságot, amiben együtt tudunk részt venni, vagyis legyen időnk feltölteni az érzelmi tankjukat. Ezt igénylik is. Mikor elkezdődik az óvoda, Zsomókánk több ölelgetésre vágyik. Gyakrabban fut oda hozzám délutánonként egy-egy puszira, ölelésre. Rékánk pedig kifejezetten igényli a dicséretet - ilyenkor észre kell venni, és értékelni kell nála mindent, amit tesz, mert ezzel adunk szárnyakat neki.. Hát igen. Mindenkinek más a szeretetnyelve. Nekik ezekre van szükségük ahhoz, hogy érzelmileg stabil és építő tagjai legyenek annak a közösségnek, ahova tartoznak.
Számunkra az első és legfontosabb feladatot a gyermekeink jelentik. Minden időt és energiát igyekszünk a velük való együttlétre fordítani. Legyen az közös sütés - főzés, takarítás - pedig ezek sokkal gyorsabban mennének, ha nélkülük végeznénk, de fontos cél számunkra, hogy munkára neveljük őket, ezt pedig ilyenkor érdemes elkezdeni, amikor játék számukra minden ilyen feladat - , társasjátékozás, mondókázás, kirándulás, vagy egyszerűen csak egy önfeledt játék otthon, vagy a játszótéren.Álmos születése után kicsit nehezen találtunk önmagunkra a négy gyermekes létben, de azóta még inkább érezzük a közösen eltöltött idő tartalmas kihasználásának fontosságát.
Édesanyámhoz hasonlóan én is ellenzem a bölcsődét és az óvodát is legfeljebb két évig tartanám szükségesnek...Olyan hamar elrepül ez az otthon tölthető 3-4 év, és olyan fontos lenne, hogy szívükbe, lelkükbe töltsünk mindent, ami érzelmi és mentális biztonságot jelent majd számukra.
Idén szeptemberben Rékuskánk is megkezdte az óvodát, így reggelente már két gyermekünk indul el korán reggel otthonról, hogy máshol töltse a délelőttöt. Ezért igyekszünk úgy alakítani a délutánokat, hogy azok elsősorban róluk szóljanak: legyen idő meghallgatni a napi élményeket, és találjunk olyan elfoglaltságot, amiben együtt tudunk részt venni, vagyis legyen időnk feltölteni az érzelmi tankjukat. Ezt igénylik is. Mikor elkezdődik az óvoda, Zsomókánk több ölelgetésre vágyik. Gyakrabban fut oda hozzám délutánonként egy-egy puszira, ölelésre. Rékánk pedig kifejezetten igényli a dicséretet - ilyenkor észre kell venni, és értékelni kell nála mindent, amit tesz, mert ezzel adunk szárnyakat neki.. Hát igen. Mindenkinek más a szeretetnyelve. Nekik ezekre van szükségük ahhoz, hogy érzelmileg stabil és építő tagjai legyenek annak a közösségnek, ahova tartoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése