Átmeneti otthonunk, sok-sok segítséggel
Amikor végre hazatértünk, a család mellett beteg leánykám fogadott.
Az első 2 hetet
nem saját otthonunkban töltöttük, hanem férjem szüleinél, Báró
Papánál és Báró Mamánál, ahogyan Alma hívja őket.
Ez számomra
óriási segítség volt. Nem kellett főznöm, mosnom, takarítanom.
Ápolhattam beteg gyermekemet, akinek most különösen anyahiánya
volt és figyelhettem szoptatásra, hogy legyen elegendő tejem
kisfiam számára.
Alma lányom betegsége ellenére nagy-nagy lelkesedéssel vetette bele magát az anyáskodó nővér szerepbe és mindenből ki akarta venni a részét, ami a Tesóval volt kapcsolatos.
A Tesó a minden.
Vele kezdődik és végződik a nap. A játékok elképzelhetetlenek
nélküle. Hunornak mindenben valamilyen formában részt kellett
vennie és ez így van a mai napig.
Ez alatt a két
hét alatt mindnyájan egy szobában aludtunk, aminek természetesen
megvolt az előnye, hiszen Alma megszokta, hogy éjszaka a Tesó
sírdogál és enni kér, míg a hátránya, hogy azóta ő is velünk
együtt akar aludni.
Az egy szobában való altatással titkolt szándékunk volt, hogy Alma ezek után, majd nem jár át éjszaka hozzánk. Természetesen ez még nem tökéletes, de idővel reméljük, megoldódik.
Ez a két hét az éjszakákat illetően volt izgalmas Hunor szempontjából. 2-3óránként kelt és bizony nem akart visszaaludni a gyönyörűségem. Ilyenkor volt neki nappal. Árgus szemekkel figyelte az éjszakai fényeket, miközben hatalmasakat vigyorgott. A délelőttöket viszont átaludta, így ilyenkor maradt idő Almával sétálni, játszani.
Délután, Papa és Mama dajkálta Hunort az etetések között és segédkeztek a fürdetésnél. Alma nem szívesen vette ki részét ebből a dologból, amíg Hunornak le nem esett a köldökcsonkja. Zavarta őt a csúnyaság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése