Pszichoszociális funkció - Nagyszülők

Ők a múlt, a jelen és a jövő.

Múlt, mert magunkban hordozzuk őket akkor is, amikor már nincsenek közöttünk emlékeinkben sem.

Jelen, hiszen hibáinkban és erényeinkben visszaköszönnek bennünk, Külsőleg és belsőleg. Gyakran még nevünkben is hasonlítunk rájuk (a szüleim és férjem családjában az elsőszülött fiúk továbbvitték apjuk nevét).

Jövő, hiszen a mi gyermekeink és unokáink is magukban fogják őket hordozni.

Családom az esti imák során megemlékezik róluk, hiszen nekik köszönhetjük azt, akik ma vagyunk.

Bennem leginkább azok az emlékek élnek velük kapcsolatosan, amikor hosszabb időre egy fedél alá kerültem nagyszüleimmel, dédszüleimmel. Legyen az a nyári vakáció, vagy amikor testvérem született és nagyanyám jött el vigyázni ránk.

Menjünk vissza egy kicsit az időben.

Gyermekként több a rossz és kellemetlen emlékem velük kapcsolatban, mint a jó. Ezek nagy része a nagypapáimmal kapcsolatos. Talán azért mert mind a kettő szigorú, fegyelmezett, tekintélyt követelő ember volt. Ennek ellenére én töltöttem talán a legtöbb időt velük a nyári szüneten kívül. Mivel ujjszopós voltam, apai nagypapám úgy szeretett volna leszoktatni róla, hogy minden este bekente erős paprikával az ujjamat. Anyai nagypapám nagyon rendszerető ember volt. Édesanyám szerint minden szombaton takarítás volt náluk. Ott aztán nem lehetett akárhol és akármivel játszani. Emlékszem, hogy nagymamámnak volt egy szép kék kendője, ezüstszálakkal átszőve. Egyszer odaadta nekem játszani. Én pedig leterítettem a földre. Amikor nagyapám ezt meglátta, egészen kikelt magából, és megszidott.

Már abban az időben is szerettem utazni. Könnyen barátkoztam, így mindenhol voltak barátaim, barátnőim, játszópajtásaim. Akár Szegerdőn, édesapám szülőfalujában, akár Budapest békásmegyeri lakótelepén, – ahol apai nagyszüleim a teleket töltötték, – vagy Őrmezőn, anyai nagyszüleimnél töltöttem éppen az időmet. Akkor nem is a nagyszüleim, mint inkább a gyermektársaság vonzott.

Városi gyermek lévén szinte mindent vidéken tanultam meg. A biciklizéstől a tésztagyúrásig. Az állatokról való gondoskodástól az idő beosztásáig. „Az állatok mindig az elsők!” - vallotta apai nagyapám. Ők kaptak először enni. Itt nem voltak haszontalan állatok. Minden állatnak megvolt a maga szerepe és helye. Ez megmaradt a szüleimnél is. Édesapám nagyon határozottan tiltotta a haszonállatok hobbi jellegű tartását, és ha mégis engedett akkor szigorú feltételekhez kötötte. Édesanyám ebben a dologban sokkal engedékenyebb volt. Így lehetett nyuszink, kacsánk. amik aztán visszakerültek a helyükre. A kacsát nagyszüleimhez vittük Szegerdőre, a nyuszit pedig Nagysápra unokatestvéreim nagyszüleihez.

A komolyzene szeretetét is nekik köszönhetem. Anyai nagyapám hegedült és folyamatosan komolyzenét hallgatott. Ez volt számára a kikapcsolódás a munka mellett. Édesanyám és öccsei is tanultak zenét. Édesanyám is hegedűn tanult. Velem, mint első lányunokával szemben kimondatlan elvárás volt, hogy hegedüljek, bár én magamtól is ezt választottam és nem éreztem kényszernek. Minden testvérem tanult valamilyen hangszeren. Kóruséneklésben is jeleskedtünk. Rendszeresen jártunk hangversenyekre is. Én a mai napig is szeretek énekelni és zenét hallgatni. A gyermekeimnek is szeretném ezt átadni. Utazásnál gyakran hallgatunk komolyzenét és népzenét is. Mi nem lettünk zenészek. Ezt az unokatestvéreim valósították meg. Nekik a szüleik is, társaik is zenészek.

Azóta sok minden megváltozott a nagyszülői házak környékén. Bárhova nézek mindenről eszembe jut egy-egy kedves emlék. Ilyen távolságból még a rossz élmény is megszépül. Szegerdő azóta is családi összejöveteleink színtere. Nagyszüleim ugyan már nem laknak itt, de mi családjainkkal minden nyáron egy hónapra, és évi egy-két disznóvágás alkalmával összejövünk itt. Generációk nőttek és nőnek még fel e sokszorosan átépített és felújított ódon ház falai között. A gyermekzsivajt pedig még sokáig lehet a kertben hallani.

Egy kicsit a generációs együttélést is megtapasztalhattam, hiszen dédmamám egy ideig velünk lakott. Tisztán él bennem a kép, hogy idős kora ellenére is hosszú haja volt, amit minden nap be kellett fonni, és csigába kellett feltekerni. Lánytestvéreimmel versengtünk ezért a feladatért. Nagy, fekete hajtűvel tűzte meg, és kendővel kötötte be fejét. Hajgumi helyett pedig egy fehér madzagot használt. Annak ellenére, hogy családom jelenleg nem így él, én hiszek a generációs együttélésben. Úgy gondolom, hogy a konfrontációk ellenére is több haszna származik belőle az egyénnek és a társadalomnak egyaránt, mint a "békesség érdekében történő" túlzott elszeparálódásból.

Bízom benne, hogy nem csak múltja, de jövője is lesz a generációs együttélésnek.

Férjem családja is jeleskedett ebben az életmódban, hiszen először anyai nagyszülei laktak velük egy fedél alatt, majd apai nagymamáját gondozták. Bár gyermekként szép emlékeket hordoz magában, azért ő más véleményen van, mint én. Házasságunk első hónapját szüleinél töltöttük, ami engem kevésbé, míg őt jobban megviselte.

Gyermekeim nagyon jól érzik magukat a nagyszüleikkel és szeretnek velük lenni. Remélem, hogy ezt a kapcsolatot felnőtt korukban is fontosnak tartják majd, és ápolni fogják.

Most, szülői szemmel egy kicsit másként látom a gyermekeim nagyszüleit. Kényeztetik, minden földi jóval elhalmozzák gyermekeinket, gyakran nevelési elveinkkel szöges ellentétben cselekszenek. Természetesen a nagyszülőnek ez a feladata. Mégis nehéz az, amikor hazajön az én drága gyermeken egy ott töltött hétvége után, és azzal áll elő, hogy itthon is úgy legyen minden mint a papáéknál. Ilyenkor százszor meggondolom, mikor engedem el még egyszer hozzájuk hosszabb időre.

Természetesen nehéz megtartani az arany középutat. Igyekszünk ilyen jellegű nézeteltéréseinket saját szüleinkkel rendezni, valamint újra és újra megerősíteni őket abban, hogy vegyék figyelembe a mi kéréseinket. Hiszen az én öt éves lányomtól mégsem várhatom el, hogy maga korlátozza, mennyi mesét néz majd a hétvégén, és hogy nem fogadja el ágyban az ebédet, hanem szépen kivonul a konyhába megenni azt.

Ilyenkor tapasztalom meg, hogy annak idején a szüleimnek se volt könnyebb a helyzetük. Vajon a mi gyermekeinkkel mennyit fog változni majd a kapcsolatunk, amikor majd mi kerülünk nagyszülői szerepkörbe?