Késő éjszaka érkeztünk meg otthonunkba, az autóból felcipelt, két
alvó gyereket gyorsan bepakoltuk az ágyba, majd mi is hamar elvágtuk
magunkat...
Másnap: természetesen minden csomag kipakolatlanul
állt az előszobában, későn ébredtünk... Az, hogy a gyerekek nem mennek
oviba, természetes volt, na, de azért a férjem csak nem vesz ki ilyen
semmiségért szabadnapot. Belevágódtunk hát a reggeli kapkodásba. Miután
Apa sikeresen elindult, már csak két gyerek maradt otthon és én végre
valahára, három nap kínlódás után, ráülhettem a fürdőszobában
elhelyezett trónszékre. Mint minden anya, én sem zárom magamra az ajtót,
ki tudja mi történik azalatt a 3 perc alatt, amíg nem vagyok jelen a
lakás többi részén. És, mint azt tudjuk, ilyenkor történnek a
legizgalmasabb dolgok...
Vince és Panci valahogy nem tudtak mit
kezdeni magukkal ezen a reggelen, a felkelés utáni első 30 percben
folyamatosan rájuk kellett szólni. Nem fűztem hát nagy reményeket az
elkövetkező néhány perchez. Mégis..., hirtelen átváltottak "jó gyerek",
"jó testvér" üzemmódba és kitaláltak egy közös játékot, ami szokatlanul
hosszú ideig működött közöttük, mi több, még úgy is helyezkedtek el,
hogy a szemem sarkából láthattam őket. Ezt nevezem pillanatnyi örömnek
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése