Egy életem, egy halálom,.. irány München!

Mindig sok fejtörést okozott számunkra a néhány napos, kizárólag páros kiszakadás problémája. Mivel nincs közelben Nagymama, többlépcsős folyamat ennek leszervezése. És ha végre sikerül, szinte biztosan lebetegszik az egyik gyermek. Talán számotokra sem olyan ismeretlen a helyzet...

Szüleim bölcs tanácsa, - miszerint egy héten egy este, egy hónapban egy hétvége, egy évben egy hét jár a szülői kapcsolat építésének - számunkra teljesen kivitelezhetetlennek tűnik.
Több, mint egy év telt el azóta, hogy néhány napot kettesben töltöttünk férjemmel, miután újabb lehetőség tárulkozott és mi éltünk is vele, ... ill. éltünk volna, ha kislányunkat nem rohanja le a bárányhimlő. Sajnáltuk, elfogadtuk, kibírtuk... Két hónapra rá újra felmerült az óhaj, a megvalósulás is elég közelinek látszott. És én elhatároztam, hacsak nem lesz valaki halálán, egy életem egy halálom, elutazunk, bármi legyen...
Így is történt. Kislányom lebetegedett, mi pedig "könyörületet nem ismerő" szülők módjára ott hagytuk a Nagymamánál bátyjával együtt. Természetesen másnapra meggyógyult.

Úti célunk München volt. Régóta terveztük ezt az utat, Bajorország mindkettőnk számára kedves hely, ezenkívül egyikünk sem volt még Münchenben.
Az út innen Bécsből nem nevezhető hosszúnak, Salzburgban tettünk csak egy hosszabb pihenőt, de azt is inkább csak a város és Mozart kedvéért, nem lett volna rá feltétlenül szükség. Az út kb. 4-4 és fél óra, nekünk így lett 6.

München első benyomásra teljesen más arcát mutatta, mint azt vártuk. Azt sem tudtuk eldönteni, tetszik-e vagy sem.
A maga egyszerűségével német, lazaságával pedig délies hangulata van. Igazán érdekes volt a kettőt együtt érezni. Ötvöződik benne a hagyományőrzés világa és a modern világ.

Elsőre azonban mindkettőnknek két dolog szúrt szemet. A gondosan eldugott vagy éppen nem is létező szemetesek, melyeknek következménye egy viszonylag szemetes, (pl. Bécshez viszonyítva kifejezetten szemetesnek tűnt) város látszata.

Ha mégis ráakadtunk egyre, akkor sem volt túl sok szerencsénk...

 Másik a rengeteg cabrio autó. Az éves középhőmérsékletnek megfelelően tökéletesen kihasználható!

Természetesen ha már, akkor BMW

Első utunk Európa mondhatni legjobb fagylaltozójába vezetett. A sor hosszúságát inkább nem ecsetelném, de megérte várni! A kiszolgálás elsőrangú, kedves, türelmes, mosolygós, fiatal eladók, jó hangulatú hely, kár hogy nincs lehetőség az ülésre.

Csokoládé, mangó, citrom..., a csokoládé mindent söpört! 1000%-os, tuti befutó!

Minden adag mellé kérhet az ember egy kiskanálnyi próbakóstolást is egy másik ízből.
Az én választásom a citromra, mangóra és csokoládésra esett. A citrom egy finom sorbet volt, de semmi extra, a mangó pedig, mintha pépesített gyümölcsöt ennél, tökéletesen hozta a gyümölcs ízét. Kóstolónak pisztáciát kértem, amit először egy teljes gombócnak szemeltem ki, aztán meggondoltam magam. És jól tettem. Bár a pisztácia is isteni volt, hihetetlenül tömény. Szó szerint tömény pisztácia, semmi üdítő könnyedség, csak a pisztácia maga. Mennyei íz, de egy kanállal elég belőle.

Következő állomásunk egy igen kultikus hely és talán nem sokan ismerik: Schelling Salon. Finom sör, retro pincérruhába bújtatott, klasszikus német karakterű női pincérek (egyszerű, erős felépítésű, szigorú arcú) és a 150 éves férfi toalett (amiben állítólag már minden nevesebb személy megfordult:) adják különlegességét.

Mindenhol hihetetlen mennyiségű bicikli, telített bicikliutak (melyek már igencsak felújításra várnának).
Sok fiatal és sok családos, sok BMW és sok Mercedes.
Élettel teli, pezsgő utcák, parkok, terek, utak. Hangosan beszélgető, zenélő, játszó, táncoló emberek, késő éjszakáig nyitva tartó bárok, szórakozóhelyek. Ez az igazi különbség Béccsel szemben! Máris a mienkének éreztük a várost!
Az első nap végére bele is szerettünk!

Folyt. köv.